A Ceres felé indul
A Dawn-űrszonda hamarosan elhagyja a Vesta óriásaszteroidát
Az amerikai Dawn-űrszonda a tervek szerint jövő szerdán "int búcsút" a Vesta óriásaszteroidának, és a Ceres felé veszi az útját.
2012.08.31 21:29MTIAz ionhajtóművel ellátott Dawn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája, amely a Mars és a Jupiter között lévő kisbolygóöv két legnagyobb aszteroidáját, a Cerest és a Vestát vizsgálja. A 466 millió dolláros vállalkozás keretében a Naprendszer keletkezésének titkait kutatják, mivel a kisbolygóöv "polgárai" 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, akkor, amikor a Föld és a többi bolygó keletkezett. Az űrszonda 2007. szeptember 27-én indult a Kennedy Űrközpontból, és tavaly júliusban állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül.
A Cerest 2015 elején éri el, ekkor már 4,83 milliárd kilométert tudhat maga mögött. A Dawn-űrszondának köszönhetően rendkívül jelentős információkat tudtak meg az aszteroidáról. Mint kiderült, a Vesta a múltban teljesen megolvadt, majd réteges szerkezetű égitestté formálódott, vasmaggal a közepében. A felvételeken az is jól látszik, hogy az aszteroida gigantikus ütközéseket szenvedett el: erről tanúskodnak az utóbbi kétmilliárd év során két hatalmas becsapódás nyomai a déli féltekén.
"A Vestához azért mentünk, hogy többet megtudjunk a Naprendszer korai történetéről, most a Ceresen a sor, hogy elárulja titkait" - hangsúlyozta Christopher Russel, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, a Dawn-misszió vezető tudósa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


