A futball fő kelléke

Hogyan készül a focilabda?

A világon forgalomba kerülő focilabdák hetven százaléka Pakisztánban készül. A gyártás ezen belül is egyetlen városra, Sialkotra és környékére koncentrálódik. Akármilyen hihetetlennek tűnik a focilabdák nagyrészt ma is kézi munkával készülnek. S habár a futball, mint sport a fair playt hirdeti, a gyártás során ez vajmi kevéssé érvényesül.

_{2008.06.12 13:45National Geographic}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Alacsony bérek, gyerekmunka

Térjünk még vissza a focipályáról a varrodákba! Habár a termelés az elmúlt évek során nöttön nő, sajnos nem mondható el, hogy a dolgozók munkakörülménye is ilyen mértékben javult volna. A rögzített munkaszerződések, a baleset- és egészségbiztosítás, a szabad szakszervezeti tevékenység vagy a minimálbér mind olyan fogalmak, amelyek nem maguktól értetődőek ezekben a térségekben, holott csak Sialkot környékén a focilabdák varrásában mintegy 30 ezer ember vesz részt, ami nem csekély szám, tekintve, hogy a város teljes lakossága mintegy 500 ezer fő.

Egy pakisztáni család az alapvető élelmiszerszükségletének fedezéséhez szükséges bevételt csak úgy tudja előteremteni, ha a család több tagja is dolgozik, beleértve a gyerekeket is. A gyerekmunka számos család számára a túlélés egyetlen lehetséges módja, és nem szülői kegyetlenség megnyilvánulása (mint azt európai logikával gondolnánk). Ebből a kényszerhelyzetből az jelentené a kiutat, ha a felnőtt dolgozók számára tisztes munkabért biztosítanának. A lespórolt bérből viszont a sportszer és sportruházatokat gyártó cég (de más profilú cégek is), a részvényesek, a sportszövetségek és nem utolsó sorban mi, a fogyasztók profitálunk.

A sportszer- és sportruházat-gyártóknak viszont nem érdeke a jogi szabályozás, ezért igyekeznek minél távolabb tartani a szakszervezeteket az üzemektől. Így nincs aki fellépjen az olyan jogtalan sérelmek orvoslásáért, mint többek között a fizetés nélküli túlóra, testi fenyítés, vagy „csak” az a tény, hogy a munkások nem mehetnek ki a mosdóba az olykor akár 10-12 órás munkaidő alatt.

_{fotó: Gepa}

Atlantai Egyezmény: piros lap a gyerekmunkára

1996-ban az Európa Bajnokságot megelőzően több tévécsatornán leadták azt a videofilmet, amelyben a FIFA-logós futball-labdákat gyermekek varrták. Ez ráirányította a közvélemény figyelmét erre a kérdésre. A fokozódó társadalmi nyomás hatására maguk a sportszergyártók is kénytelenek voltak átgondolni a kérdést. A legtöbb nagy gyártó cég 1997-ben aláírta az Atlantai Egyezményt, amelyben vállalták, hogy a futball-labdák előállításához nem alkalmaznak gyerekmunkát (14 éven aluli fiatalokat).

Ennek ellenőrizhetőségéhez szükség volt a gyártás üzemekbe történő koncentrálására, korábban ugyanis a munkát a családok nagyrészt otthon végezték, ami viszont nehezítette a gyerekmunka ellenőrzését. Az egyezményt az UNICEF, a pakisztáni kereskedelmi kamara és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO - International Labour Organization) közösen hívta életre.

Az Atlantai Szerződéssel viszont még nem szűntek meg a problémák, a szerződés ugyanis csak a focilabdákra és csak egyes gyártókra vonatkozik, így a többi sportszergyártó üzemre továbbra sincsenek előírások. Többek között nem szavatolt a munkások szabad gyülekezési joga sem, holott ez jelentené az alapját a vállalatok vezetőivel való tárgyalásnak, és a magasabb bérek, jobb munkakörülmények kikövetelésének.

	[2/3]
1. oldal Alacsony bérek, gyerekmunka Nem kötelező mindenkire nézve

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter