III. Ramszesz fáraót eltették láb alól
Most derült fény az uralkodó elleni cselre
Gyilkosságnak esett áldozatul a Krisztus előtt 1188 és 1155 között uralkodó III. Ramszesz fáraó, akinek torkát összeesküvők vágták el.
2012.12.19 09:14MTIA háromezer éves bűntényre CT-vizsgálatok során derült fény, amelyekről a British Medical Journal legújabb számában jelent meg tanulmány.
Az Újbirodalom utolsó nagyhatalmú uralkodója több katonai támadás ellen is megvédte országát, uralkodása alatt zajlott le a történelem első ismert szervezett sztrájkja.
III. Ramszesz 65 éves korában távozott az élők sorából. Az úgynevezett torinói jogi papirusznak köszönhetően közismert, hogy a fáraó ellen egyik felesége, Tije összeesküvést szervezett, mert a saját fiát, Pentaverét akarta trónra ültetni a kijelölt trónörökös, Iszet királyné fia helyett. Mindeddig viták tárgya volt azonban, hogy a cselszövésnek esett-e áldozatul a fáraó, a korábbi vizsgálatok ugyanis nem fedeztek fel külsérelmi nyomokat III. Ramszesz múmiáján.
A rejtély megoldására Albert Zink professzor, a bolzanói Múmiakutató Intézet igazgatója vállalkozott egyiptomi, olasz és német szakemberekkel karöltve. A kutatócsoport megvizsgálta III. Ramszesz földi maradványait, ahogy a mellette talált, 18-20 évesen elhunyt ifjúét is, aki kíntól eltorzult arca miatt "sikító" múmiaként vált ismertté.
A komputeres tomográfia tanúsága szerint a fáraónak elvágták a torkát, a gyilkosok mély, 7 centiméter széles sebet ejtettek, elmetszve az uralkodó légcsövét és nagy artériáit.
"A vágás oly mély, hogy gyakorlatilag a gerincig hatol. Halálos sebről van szó, és csaknem biztos, hogy ez okozta a fáraó halálát" - hangsúlyozta Albert Zink.
A csúf sebhelyet elrejtették a pólyák, így történhetett, hogy a korábbi vizsgálatok során a kutatók nem észleltek külsérelmi nyomokat a fáraón.
Mint Albert Zink kifejtette, előfordulhat, hogy a metszést a balzsamozók ejtették, ám hasonló vágást egyetlen más múmián sem fedeztek fel eddig, ráadásul mágikus gyógyhatású amulettet találtak a sebben.
"Teljesen egyértelmű, hogy az amulettet azért helyezték a vágásba, hogy a túlvilágon begyógyítsa a sebet. Az ókori egyiptomiak számára rendkívül fontos volt, hogy a másvilágon teljes testi épségben jelenjenek meg, ezért a balzsamozók gyakran protézisféléket használtak a hiányzó testrészek pótlására" - magyarázta Zink professzor.
A nemzetközi kutatócsoport genetikai bizonyítékokat talált arra, hogy a kínhalált halt "sikító" múmia Ramszesz rokona volt, nagy valószínűséggel Pentavere hercegről van szó.
"Ami a legérdekesebb, hogy igen fura módon mumifikálták: nem távolították el a belső szerveit, sem az agyát. Szokatlan a múmia vörös színe, furcsa szaga van, ráadásul kecskebőrrel takarták le, ami tisztátalannak számított az ókori Egyiptomban, egyfajta halálon túli büntetésről lehet szó" - fejtegette Albert Zink.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06