Kockáz(tat)nak
DNS "legókockákból" építettek 3D-s nanoszerkezeteket
A legókockákhoz hasonlóan funkcionáló, szintetikus DNS-építőelemekből készítettek a Harvard Egyetem egyik intézetének kutatói több mint száz, 3 dimenziós nanoszerkezetet.
2012.12.01 23:44MTIAz eredmény jelentős előrelépést jelent ahhoz a 2 dimenziós szerkezethez képest, amelyet szintén a biológia által inspirált mérnöki kutatásokkal foglalkozó Wyss Intézet munkatársai építettek meg néhány hónappal ezelőtt.
A Science tudományos magazinban ismertetett módszer kifejlesztése jelenti a következő lépést ahhoz, hogy a DNS-nanotechnológiát minden eddiginél összetettebb feladatokra alkalmazhassák. Készülhetnek például a módszerrel olyan orvosi eszközök, amelyek célzottan juttatják el a hatóanyagokat a testen belül a megbetegedés helyére, vagy akár előre programozható teszteket is elhelyezhetnek egy-egy ilyen "okos" eszközön.
A legókocka ebben az esetben egy-egy rövid, szintetikus DNS-szakasz, ezekből a mindössze 32 bázis hosszúságú szálakból alakították ki a 3D-s szerkezetet. Így építettek fel például több száz elemből egy 25 nanométer élhosszúságú szilárd kockát - számolt be róla a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
A kutatások célja, hogy elsősorban az orvoslásban felhasználható nanoméretű, biokompatibilis szerkezeteket készíthessenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


