Egy 13 évvel ezelőtti gyilkosság
Hétezer DNS-vizsgálat vezetett el egy gyilkoshoz Hollandiában
Egy 13 évvel ezelőtti gyilkosság helyszínének közelében összesen hétezer lakostól vettek DNS-mintát a holland rendőrök, mígnem rátaláltak az elkövetőre.
2012.11.19 15:52MTIMarianne Vaatstra 16 éves lány 1999. április 30-án éjjel kerékpárral tartott hazafelé, Leeuwarden közelében, amikor valaki megtámadta, megerőszakolta, majd elvágta a torkát. Holttestét a veenkloosteri mezőn találták meg.
A rendőrség rögzített ugyan az elkövetőtől származó DNS-mintát, de így sem tudta felgöngyölíteni a bűncselekményt. Meggyanúsítottak ugyan egy afgán és egy iraki menekültet - amivel alaposan fel is szították az idegengyűlöletet a holland közvélemény egy részében -, de a DNS-teszt nyomán ők tisztázni tudták magukat.
Idén áprilisban Hollandiában változott a törvény: ezentúl a rendőrök nem csupán a konkrét gyanúsítottakat vethetik alá DNS-tesztnek, hanem "személyek nagy számú sokaságától" is jogosultak mintát venni, ha az valamely bűncselekmény felderítése érdekében célszerűnek látszik.
Szeptemberben az új jogszabály alapján meg is kezdték a környék lakosainak módszeres DNS-ellenőrzését. Hétezer embertől vettek mintát, és végül rátaláltak arra az emberre, akinek a DNS-képlete megegyezik az elkövetőével.
A most 44 éves férfi mintegy két kilométerre lakik a tetthelytől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


