Egyidejűleg mindkettő konvertálására alkalmas
Fényből és hőből is képes áramtermelésre egy új hibrid anyag
Fényből és hőből is képes elektromos áramot előállítani az új hibrid anyag, amelyben rézszulfid nanorészecskéket kombináltak szén nanocsövekkel amerikai kutatók - derült ki a Nanotechnology című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukból.
2012.11.13 22:30MTIAz arlingtoni Texasi Egyetem és a Louisianai Műszaki Egyetem kutatói az új hibrid nanoanyagból építették meg termoelektromos generátoruk prototípusát, amelytől azt várják, hogy milliwattos mennyiségben lesz képes az áramtermelésre. Ez a teljesítmény elegendő lehet szenzorok és más kis teljesítményű elektronikus eszközök működtetésére.
Korábbi kutatásokban vagy fényt, vagy hőt sikerült elektromossággá átalakítani, az új technológia azonban egyidejűleg mindkettő konvertálására alkalmas. A laboratóriumi tesztekben az új hibrid nanoanyagból vékony filmréteget hoztak létre, amelyben a fény abszorpciója 80 százalékkal jobbnak bizonyult, mint a kizárólag szén nanocsöves vékonyréteggel borított eszközökben.
A mostani demonstrációban használt rézszulfid jóval olcsóbb, ráadásul a környezet szempontjából is jobb megoldás, mint a hasonló hibridekben alkalmazott nemesfémek - idézte a kutatók közleményét a ScienceDaily című amerikai tudományos portál (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121112135654.htm).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


