Staphylococcus aureus
Csimpánzokat fertőz a veszélyes emberi baktérium
A védett afrikai helyeken élő csimpánzok az utóbbi időben emberi baktériumok gyógyszereknek ellenálló törzseivel fertőződtek meg - közölték amerikai kutatók.
2012.08.22 21:30MTIA szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a megfertőzött csimpánzok más majmoknak is átadhatják a veszélyes kórokozót, ha visszaengedik őket a vadonba, illetve a kórokozó még veszélyesebb formában ugorhat vissza az emberre.
A Staphylococcus aureus baktériumot a tesztelt állatok több mint felénél, 36 csimpánzban találták meg egy-egy zambiai és ugandai védett területen. Az amerikai Emory Egyetem közleménye szerint az esetek egy része multidrogrezisztensnek bizonyult, vagyis a kórokozó többféle antibiotikummal szemben is ellenálló volt (MRSA baktérium).
Mint Thomas Gillespie, a tanulmány egyik szerzője elmondta, meglepetésként érte őket az állatokból kimutatott rezisztens törzsek elterjedtsége.
Az MRSA-fertőzés embernél fájdalmas bőrtüneteket okoz, de átterjedhet más testrészekre is, ahol életveszélyes állapotot, szepszist idézhet elő. A kutatók szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 18 ezer ember hal meg MRSA-fertőzés következtében.
Arra egyelőre nincsenek adataik a szakembereknek, hogy a kórokozó miként terjedne a vadon élő csimpánzok között, de úgy vélik, hogy az állatok szabadon engedése előtt figyelembe kellene venni ennek kockázatát is.
"A csimpánz egyfajta inkubátorként szolgálhat, ahol a kórokozó adaptálódik és továbbfejlődik, és talán visszaugrik az emberre virulensebb formában" - idézte Gillespie figyelmeztetését az egyetem közleményéből a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
(http://news.yahoo.com/deadly-human-bacteria-now-infects-chimps-231109241.html)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


