Az MRSA szuperbaktériumnak annyi
Megtalálták a kegyetlen gyilkos gyenge pontját
Megtalálták amerikai és kínai kutatók azt a gént, amely a szuperbaktériumnak is nevezett, antibiotikumoknak ellenálló MRSA baktérium megtelepedését segíti a bőrön, a tüdőben és az orrban.
2012.04.24 07:43MTIA Nature Medicine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány hozzásegít annak megértéséhez, hogy a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium miként képes kikerülni a szervezet immunvédelmét.
Leggyakrabban a kórházakban, intenzív osztályokon bukkan fel az MRSA, ahol olyan embereket fertőz meg, akiknek a szervezete egyébként is legyengült állapotban van. A járványkitörések hullámokban jelentkeznek, amikor a baktérium új törzsei felváltják a korábbiakat. Tisztázatlan volt azonban eddig maga a folyamat, ahogyan ez lezajlik.
A most megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, hogy megtalálták a folyamatban szerepet játszó kulcsgént, a sasX-et. A genetikai elemzésben vizsgált mintákat tíz éven keresztül gyűjtötték Kína három kórházában, összesen 807 MRSA-fertőzéssel kezelt pácienstől.
A sasX jelű gén korábban egészen ritkán fordult elő, 2003-ban azonban már a fertőzöttektől vett minták 21 százalékában jelen volt, 2011-re pedig előfordulási aránya elérte a 39 százalékot. Az ázsiai baktériumtörzsekben a sasX jelenleg nagyon gyakori, de a kutatók szerint valószínűtlen, hogy a régión túlra is átterjedne.
Kiderült, hogy egy mobilis genetikai elemen helyezkedik el a sasX gén, vagyis az adott DNS-szegmens könnyedén áthelyeződhet egy régi törzsből egy újra. A Michael Otto által vezetett kutatócsoport úgy vélik, hogy a sasX ígéretes gyógyszer- vagy vakcinacélpont lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06