Import gáz
Meteoritokból származhat a Mars légkörében lévő metán
A Mars légkörében lévő kis mennyiségű metángázt nem az élővilág termeli, hanem meteoritok hozhatták a vörös bolygóra - állítja legújabb kutatásai alapján egy nemzetközi tudóscsoport, amely a Nature csütörtöki számában tette közzé tanulmányát.
2012.06.01 01:47MTIA projektben az Edinburghi Egyetem, a mainzi Max Planck Kémiai Kutatóintézet, valamint az Utrechti Egyetem kutatói vettek részt. Amióta tíz ével ezelőtt felfedezték, hogy a Mars légköre metánt tartalmaz, a gáz eredete állandó viták tárgyát képezi. A metán ugyanis szénhidrogén, azaz karbont tartalmaz, amely minden élőlényben megtalálható, így sokan azt feltételezték, hogy élővilág a forrása - olvasható a PhysOrg (http://phys.org) tudományos hírportálon.
"A metán nem marad meg a légkörben, ami azt jelenti, hogy valamilyen folyamat állandóan újratermeli. Évek óta folyik a vita, hogy biológiai, kémiai vagy geológiai-e a metánutánpótlás forrása" - magyarázta Andy McLeod, az Edinburghi Egyetem kutatója,a tanulmány társszerzője.
Mint kifejtette, biológiai forrás azt jelentené, hogy van élet a vörös bolygón. Korábbi kutatások viszont kimutatták, hogy a Föld légkörében széteső meteoritok által kibocsátott metán mennyisége elhanyagolható, eddig viszont senki sem ellenőrizte, hogy a napsugarak hatására felszabadul-e metán a meteoritokból.
Andy McLeod és csoportja azt kutatja, hogyan hat az ibolyántúli sugárzás az élő és halott vegetációra a Földön.
"Néhány éve fedeztük fel, hogy metán szabadul fel az élő és elpusztult növényekből az ibolyántúli sugárzás hatására. Így elgondolkodtunk azon, hogy mi történik, ha Földön kívüli eredetű anyagot teszünk ki a Nap sugarainak" - fejtegette Andy McLeod.
A kutatók az úgynevezett Murchison-meteoritból vett mintákkal kísérleteztek. Az 1969-ben Ausztráliában, Victoria államban, Murchison közelében földet ért meteorit úgynevezett szenes kondrit, amely viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz vizet és szerves vegyületeket. A választás azért esett a Murchison-meteoritra, mert hasonló összetételű égi vándorok bombázzák a vörös bolygó felszínét.
"Amennyiben sok meteorit tartalmaz néhány százaléknyi szerves anyagot, ez részben megmagyarázhatja a metán szintjét a Mars légkörében" - emelte ki a kutató.
A kísérletek során a meteoritmintából a vártnál lényegesen több metán szabadult fel.
"Nem tudjuk megmondani, honnan származik a metán, ám eredményeink egyértelműen igazolják +égi+ eredetét" - mondta.
Ugyanakkor Andy McLeod arra mutat rá, a metán felszabadulásához az kell, hogy erózió rombolja a kőzetet, ugyanis az ibolyántúli sugárzás nem tud áthatolni az ásványon.
"Nem zárjuk ki, hogy biológiai eredetű metán is lehet a Mars légkörében, ám eredményeink nem bizonyítják ezt az elméletet" - összegezte Andy McLeod.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06