Nem az élet nyomai láthatóak a meteoritokban
A Földön mégsem Alien?
Röntgenmikroszkóppal készült meteorit-felvételeken látható rostszálak és zárványok valóban úgy néznek ki, mintha baktériumok lennének.
2011.03.08 11:42MTI
Ezt állítják azok a szakértők, akik óvatosságra intenek a Journal of Cosmology című tudományos lap online kiadásában megjelent tanulmánnyal kapcsolatban.
A heves vitát kiváltó, múlt hét pénteken nyilvánosságra hozott cikk szerint a NASA egyik kutatója a déli sarkvidékről származó meteoritokban vélte fölfedezni a Földön kívüli élet nyomait. Richard Hoover felfedezéséről képeket is közölt, amelyek szinte vírusként terjedtek az interneten. Az amerikai űrkutatási hivatal vezető tudósai viszont visszautasítják a cikkben közölt állításokat, mondván a vizsgálati módszerek és az így kapott eredmények is megtévesztők.
Biológusok véleménye szerint a baktériumok vájta üregek még nem jelentik azt, hogy azok idegen eredetű mikrobák lenyomatai lennének. Az internetes publikációban Hoover kizártnak tartotta, hogy az általa vizsgált kőzetminták szennyezettek lennének. A NASA szakemberei azonban rámutattak arra, hogy még a földi élővilágtól hermetikusan elzárt Holdról származó kőzetminták is szennyeződtek a földi mikroorganizmusokkal, így az igencsak rossz körülmények között tárolt évszázados meteoritokkal is hasonló történhetett.
Hoover egy 1806-ban és 1864-ben Franciaországban, illetve 1938-ban Tanzániában talált meteoritot vizsgált. Az ezek felületéről ötven évvel ezelőtt és most készült felvételek is változásokat mutatnak, azaz nem kizárt, hogy az újonnan fölfedezett felszíni sérülések is a földi tárolás során keletkeztek.
A szakemberek azonban még így is óvatosak, és a publikáció szakszerűségének megkérdőjelezésén kívül még senki sem merte egyértelműen kijelenteni, hogy valótlanok a szerző állításai.
A tudományos élet azt álláspontot képviseli, hogy minden hibalehetőséget ki kell zárni, mielőtt bárki a szakma nevében ilyen jelentős bejelentést tenne. Úgy tűnik ebben az esetben is csak annyi történt, hogy valaki állított valamit, amit aztán a hozzáértők rendre meg is cáfoltak.
Ennek ellenére nem zárható ki az a lehetőség, hogy az élet nem csupán földi eredetű, és akár az élet kialakulásában is szerepet játszhattak a meteoritok. Erre viszont még senki sem talált egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06