Visszavonta tíz évvel ezelőtti tanulmányát
Bocsánatot kért a melegektől az "átnevelő" pszichiáter
Visszavonta tíz évvel ezelőtt megjelent tanulmányát egy amerikai pszichiáter, aki akkor azt állította, hogy bizonyos melegek heteroszexuálissá "nevelhetők át" az úgynevezett reparatív terápia segítségével.
2012.05.20 23:34MTIA New York-i Columbia Egyetem visszavonult professzora, Robert L. Spitzer egyben bocsánatot is kért a melegek közösségétől, és kijelentette, hogy többé már nem hisz akkori eredményeiben.
A nagy port kavaró vizsgálatba Spitzer 200 meleget vont be, akik a terápia végeztével több-kevesebb változásról számoltak be. Mint azt ma Spitzer állítja, a dolgozat "fatális tévedése", hogy nincsen semmilyen eszköz a kísérleti személyek kijelentésének igazolására.
Tíz évvel ezelőtt a tanulmány nagy figyelmet váltott ki többek között azért, mert 30 évvel korábban éppen Spitzer volt az egyik élharcosa annak, hogy töröljék a homoszexualitást a mentális betegségek amerikai listájáról.
A legelőször 2001-ben ismertetett vizsgálatot már akkor is számosan bírálták, és maga Spitzer is elismerte, hogy nincsen bizonyítéka a résztvevők szavahihetőségére, de azt is hozzátette, hogy beszámolóiknak számos aspektusa olyan, hogy azokat nem lehet teljességgel figyelmen kívül hagyni.
Mostani cikkében - amely ugyanabban a folyóiratban, az Archives of Sexual Behaviorban jelent meg, amelyben a korábbit is publikálta - a pszichiáter beismeri, hogy helytelen volt a következtetése.
A kutató az AP hírügynökségnek adott telefoninterjújában azt mondta, bocsánatkéréssel tartozott a meleg közösségnek, mivel nem bizonyított kijelentéseket fogalmazott meg a reparatív terápiával kapcsolatban. Hozzátette: "bocsánatot kérek minden meleg embertől is, aki időt és energiát pazarolt a reparatív terápia bármely formájára, mivel az én tanulmányom alapján azt gondolta, hogy az +erősen motiváltak+ sikerrel járhatnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


