Az idei év legfényesebb holdtöltéje lesz
Szuperhold ragyog a szombat esti égbolton
Az idei év legfényesebb és legnagyobb holdtöltéje lesz szombaton.
2012.05.03 20:29MTIA szuperholdnak is nevezett jelenség akkor következik be, amikor égi kísérőnk perigeumba, azaz pályáján legközelebb kerül bolygónkhoz. A Hold mindössze 356 995 kilométerre halad el a Föld mellett, holott az átlagos távolság 384 402 kilométer. A legutóbbi szuperhold 2011 márciusában volt.
Ráadásul nemcsak a legkisebb távolság esik egybe a holdtöltével, hanem az idén ez a legrövidebb perigeum. Mivel a Hold pályája nem tökéletes kör alakú, a perigeum távolságában 3 százalékos ingadozás figyelhető meg. Ennek köszönhetően a Hold fényessége a szokásosnál 16 százalékkal lesz nagyobb. November 28-án viszont, amikor a holdtölte az apogeummal esik egybe, vagyis égi kísérőnk pályáján a lehető legnagyobb távolságra kerül a Földtől, a Holdat szokatlanul kicsinek és homályosnak látjuk majd.
A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől. A Hold és a Föld közötti távolság kis változásai nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapály jelenséget váltsanak ki.
"Legfeljebb a szokásosnál alacsonyabb apályt és magasabb dagályt észlelhetünk. A perigeumban a Hold most 42 százalékkal nagyobb árapály-erőt fejt ki, mint két héttel később, amikor apogeumba kerül" - ismertette Joe Rao meteorológus, a Space.com szakírója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


