Végzetessé váltak a kis tojások
A méretkülönbség okozta a dinoszauruszok kihalását?
Kis tojások, apró újszülöttek, hatalmas szülők: valószínűleg a felnőtt és a fiatal állatok közti hatalmas méretkülönbség okozta a dinoszauruszok kihalását.
2012.04.18 08:24MTIBár a kérdésre, hogy egy meteorit-becsapódás következtésben miért haltak ki a dinoszauruszok, míg az emlősök túlélték a katasztrófát, még nem született meg az egyértelmű válasz, a témát illetően új ismeretekkel szolgált Marcus Clauss és Daryl Codron, a Zürichi Egyetem két tudósa és kutatócsapatuk. Összefoglaló tanulmányukat a Biology Letters című brit szaklapban mutatták be.
Egy dinoszaurusznak rendkívül sokat kellett nőnie, míg elérte egy kifejlett példány méreteit: a négytonnás anya megközelítőleg 2500-szor volt súlyosabb a tojásból kikelő apró állatnál.
A fiókák azért voltak aprók, mert a tojásaiknak is kicsinek kellett lenniük. A még tojáshéj mögött fejlődő apróságok ugyanis a héjon keresztül vették fel az oxigént, a nagy tojással járó vastag héj pedig akadályozta volna oxigénellátásukat.
Növekedésük közben az egyre nagyobbá váló dinoszauruszok elnyomták kisebb társaikat. Így sok kistermetű dinoszaurusz faj a fiatal állatok versenyfutása miatt halt ki.
A nagytermetű dinoszauruszok számára viszont a globális, hosszantartó katasztrófa következtében megszűntek az ideális életkörülmények - magyarázta Marcus Clauss. A meteorit-becsapódás után egyes, a nagyobb növényevők táplálékául szolgáló növények nem nőttek többé. Velük együtt a nagy húsevők táplálékai is kezdtek kihalni.
A kisebb állatok, az emlősök viszont Clauss szerint nagyon szerény körülmények között is életben maradtak: a növények maradványaival, rovarokkal és más gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Ez mentette meg az apróbb fajokat, akik így győzelmet arathattak a hatalmas dinoszauruszok felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06