Érdekes lelet
A híres Lucy korántsem volt magányos?
Lucynak, a 3,2 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus afarensis-egyednek társasága lehetett, erről tanúskodnak a Homo nemhez tartozó előember részlegesen fennmaradt lábfejcsontjai, amely ugyancsak két lábon járt, ám ideje java részét a fákon töltötte.
2012.03.29 20:34MTIA leletről, amely arról tanúskodik, hogy a Homo nem egynél több faja élt szoros közelségben 4-3 millió évvel ezelőtt Afrikában, a Nature csütörtöki számában jelent meg tanulmány.
Lucy földi maradványait 1974-ben fedezték fel az etiópiai Afar-medencében. Az Australopithecus afarensis ("déli majom Afar-földről") 4-2,5 millió évvel ezelőtt élt faj. A 75 kg-os hímek mintegy kétszer akkorák lehettek, mint a nőstények. 420-500 köbcentis agytérfogatuk kevéssel volt nagyobb, mint a mai csimpánzoké.
A jobb lábfej elülső részéből származó nyolc csontot, beleértve a nagyujjat 2009-ben tárta fel a Clevelandi Természettudományi Múzeum irányításával dolgozó amerikai-etióp tudóscsoport Afar-földön, alig 50 kilométerre északra attól a helytől, ahol Lucy földi maradványait megtalálták. Az argon-argon radioaktív kormeghatározás alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a leleteket megőrző homokkőzet 3,46 millió évesnél fiatalabb.
Bruce Latimer, a tanulmány társszerzője meglehetősen sokkolónak nevezte a felfedezést, hiszen korábban sohasem látott csontokat találtak.
Míg Lucy a modern emberhez hasonlatosan már boltozatos lábfejjel rendelkezett, az ismeretlen előemberé kevésbé volt fejlett. Bár felegyenesedve járt, ám flexibilisebb lábfeje a fákon való kapaszkodásra volt alkalmas, és ideje java részét a magasban töltötte.
Lucy felfedezője, Donald Johanson az új leletet "a csodálatos evolúciós kísérletek" közé sorolta.
S hogy mekkora a valószínűség a két faj keveredésére?
"Ha találkoztak is, aligha kerültek társas viszonyba, hiszen egészen más volt az életmódjuk. Mindkettő ment a maga útján" - vélekedett Donald Johanson.
Kapcsolódó írások:
- Nem hallucinált az ősember: tényleg voltak pöttyös lovak
- Na tessék: már a neandervölgyi asszony is cicomázta magát
- Már a korai ősember is meghódította a tengert
- A cápáktól az ősemberek fogékszeréig volt minden 2009-ben
- Már a barlangi ember is szerette a szárnyaspecsenyét
- Az ősember gondoskodott a fogyatékkal élő gyerekekről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


