Be kéne tiltani a halászatot
Kihalás fenyegeti a világ legritkább delfinjét
Végleg eltűnhet a világ legritkább és legkisebb delfinjeként ismert maui delfin, a hector delfin Új-Zéland partjainál honos egyik alfaja, amelyet leginkább a halászat miatt fenyeget a kihalás veszélye. Már csak 55 kifejlett példány van belőle.
2012.03.15 21:18MTIAz új-zélandi Aucklandi Egyetemmel és az amerikai Oergoni Állami Egyetemmel közösen végzett kutatásai nyomán Nabu természetvédő szervezet emlékeztetett, az elmúlt hét évben felére csökkent a Cephalorhynchus hectori maui állománya. 2004-ben még a hector delfin alfajának 111 példányát számolták össze.
Az alig 50 kilogrammos és jellemzően 1,5 méteres delfinek között már csak legfeljebb 20 termékeny nőstény található. A maui delfinek akár 20 évig is élhetnek, a nőstények azonban csak 7-9 éves koruk között válnak ivaréretté. Általában 2-4 évente hoznak világra borjút, vagyis az állomány amúgy is csak nagyon lassan tudna növekedni.
A hector delfin alfaja iskolának nevezett csoportokban él mintegy 20 méteres vízmélységben, és többi társához hasonlóan visszhang alapján tájékozódik, keres élelmet. Az állatok azonban nem mindig használják ezt a képességüket, ezért fordulhat elő, hogy halászhálókba gabalyodnak. 1970, az újfajta halászháló bevezetése óta a maui delfinek száma 90 százalékkal csökkent.
Ez a fajta delfin kizárólag Új-Zéland Déli-szigeténél honos. Élőhelyük nagy részét már védetté nyilvánították, a Nabu most azt követeli a wellingtoni kormánytól, tiltsa be a halászat delfinekre veszélyes formáit.
Az alfaj eltűnése az egész táplálékláncra hatással lenne és tartósan megváltoztatná Új-Zéland partjainak ökoszisztémáját. "Meg kell értenünk, hogy a mai delfin elvesztése a gazdaság számára is rossz lenne" - mondta Wayne Linklater tengerkutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06