Gyermekek figyelik meg a költöző szárnyasokat
Itt a kikelet: megkezdődött a Tavaszi madárles
Megkezdődött a Tavaszi madárles, az a nemzetközi akció, amelyben gyerekek a költözőmadarak mozgását, tavaszi hazatérését kísérik figyelemmel.
2012.03.02 23:47MTIA Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű játékos madármegfigyelő programját. A több mint 30 országban futó természetvédelmi akcióban a résztvevő gyerekeknek regisztrálniuk kell az első fehérgólya-, füstifecske-, sarlósfecske-, kakukk- és gyurgyalagmegfigyeléseiket a Spring Alive honlapján, illetve nyomon követniük a madarak érkezését a weblap térképein - adta hírül az MME közleménye.
A madarak a déli telelőterületekről többé-kevésbé észak felé tartva érkeznek Európába. Az egyes fajok mozgását és az általuk "elfoglalt" területek folytonos változását a számos résztvevő ország sok ezernyi gyerek és felnőtt önkéntese által feltöltött megfigyelési adatoknak köszönhetően interaktív térképeken lehet nyomon követni.
Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt az eredménnyel kecsegtető megfigyelési időszak Magyarországon március elejére tehető, míg a földközi-tengeri szigeteken akár már az első napon, február elsején is találkozni lehet a legkorábbi vonuló egyedekkel. A program fajai közül legkorábban a fehér gólyák és a füsti fecskék első képviselői érkeznek Magyarországra: ők már március második felétől megjelenhetnek az ország területén.
A fehér gólyák az elmúlt években egyre gyakrabban telelnek át hazánkban, így a március előtti példányok szinte bizonyosan nem korai vonulók, hanem olyan madarak, amelyek el sem mentek. A kakukk már később érkezik, áprilisban lehet először hallani, míg a sarlósfecske és q gyurgyalag a legkésőbb hazatérő madarak közé tartozva gyakran csak május folyamán tűnik fel Magyarországon.
Tavaly az öt madárfaj több mint 127 ezer egyedét figyelték meg az európai, ázsiai és afrikai gyerekek. Dél-Afrika részvételével 2011-ben először a madarak teljes vonulási ciklusát nyomon lehetett követni. Magasan a legtöbb megfigyelés Oroszországból és Olaszországból érkezett, Magyarország a 24. helyen végzett 113 hazatérő madár regisztrálásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


