A tudósok szerint két különböző dinoszaurusz volt
Nem ugyanaz a Triceratops és a Torosaurus?
A Yale Egyetem paleontológusai szerint a Triceratops, azaz a "háromszarvarcú" gyík és a Torosaurus, a "lyukas nyakfodrú" gyík a ceratopsida dinoszauruszok két különböző nemét képviselik, nem pedig az egyedfejlődés különböző fázisában lévő egy és ugyanazon genus képviselői.
2012.03.01 21:31MTIA Triceratops dinoszauruszok, mint ez nevükből is kiviláglik, pofájukon három szarvat viseltek, koponyájuk hátsó részén pedig tömör nyakfodor ékeskedett. A Torosaurus a valaha élt egyik legnagyobb koponyájú szárazföldi állat volt. Koponyája 2,6 méter, teste a fejétől a farkáig 7,6 méter hosszú lehetett, míg a tömege becslés alapján elérhette a 4-6 tonnát. Meghosszabbodott nyakfodrában két nagy lyuk volt.
A Montanai Állami Egyetem két paleontológusa - John Scanella és Jack Horner 2010 nyarán a Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban tette közzé tanulmányát, amelyben félszáznál több Triceratops-egyedtől származó koponya, valamint Torosaurus-koponyák vizsgálatát ismertették. Elemzéseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az egyedfejlődés különböző fázisában lévő egy és ugyanazon dinoszauruszról van szó, amelynek a Triceratops az ifjúkori "változata", a Torosaurus pedig a felnőtt egyed.
Nicholas Longrich és Daniel Field, a Yale Egyetem paleontológusai a fosszilis koponyák vizsgálata alapján viszont úgy véli, hogy a dinoszauruszok két különböző neméről van szó.
"A korral járó változásokat elemeztük a koponyákon. Olyan szoftvert alkalmaztuk, amely kor szerint, a legfiatalabbtól a legidősebbig sorakoztatta fel a koponyákat" - magyarázta Nicholas Longrich.
Hozzátette: találtak nagyon fiatal Torosaurus-egyedeket és nagyon idős Triceratopsokat. A Torosaurusok elnyújtott nyakfodorral rendelkeztek, amelyeken nagy lyukak voltak, míg a Triceratopsok tömzsi, tömör nyakékességgel.
Mint Nicholas Longrich rámutatott, ha egy és ugyanazon dinoszauruszról lenne szó, előkerültek volna átmeneti morfológiai formák a két koponyatípus között.
"Több tucat koponya került elő, de egyetlen olyat sem találtunk, amely átmenetet képezne a Triceratops és Torosaurus között " - emelte ki Nicholas Longrich, hozzátéve ugyanakkor, hogy mindkét dinoszaurusznem fosszíliáit kizárólag Észak-Amerikában fedezték fel. A többi lelőhelyen vagy az egyik, vagy a másik nem fosszíliái kerültek elő, ami viszont az egy dinoszaurusz-genus elméletét látszik alátámasztani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06