Előtte komplikációk voltak
Négyes végtagátültetést hajtottak végre Törökországban
Először hajtottak végre a világon négyes végtagátültetést török orvosok.
2012.02.26 16:37MTIEgy húsz órán át tartó műtét során egy fiatalember kapott két-két kezet és lábat az ankarai Hacettepe Egyetem klinikáján - jelentette az Anatolia hírügynökség.
"Egy ilyen nagyszabású operáció során a beteg testének több mint 50 százaléka megváltozik - idézte a hírügynökség Murat Tuncer professzort, az egyetem rektorát.
A beteg jelenleg is folyamatosan vért és plazmát kap, hogy sikerüljön túlvészelni a kritikus első 24 órát - tette hozzá.
Elmondta, egy másik műtét során a sebészcsapat egy arcátültetést is végrehajtott pénteken, ez volt a második ilyen jellegű műtét Törökországban.
Egy hónappal ezelőtt szintén török orvosok hajtották végre a világ első hármas végtagátültetését: egy 34 éves férfi két karját és egyik lábát pótolták az antalyai Akdeniz Egyetem kórházában. Később azonban komplikációk léptek fel a betegnél és a lábat el kellett távolítani. Ugyannak a donornak, egy 19 éves férfinak az arcát is átültették át egy másik páciensre. Ez volt az első törökországi arcátültetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06