Vitáznak, vitáznak
A tudósok a madárinfluenzát nyelik
Zárt ajtók mögött vitáznak Genfben tartott két napos találkozójukon tudósok, akik azt kívánják eldönteni, hogy az emberek között is terjedni képes mutáns madárinfluenza-vírustörzsekkel folytatott kutatások eredményét nyilvánossá tegyék-e.
2012.02.17 11:11MTIA kétnapos gyűlést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) központjában azért hívták össze, hogy megbeszéljék a H5N1 vírusról szóló tanulmányok sorsát, melyeket január 20-án világszerte felfüggesztettek a kutatók a vírus elszabadulása miatt keletkezett aggodalmak miatt.
A találkozó 22 résztvevője között vannak a mutáns vírust létrehozó két kutatócsoport tagjai, valamint a publikációk visszatartására megkért Science és a Nature tudományos lapok képviselői.
A WHO szerint a résztvevők megtárgyalják a két tanulmány sajátságos körülményeit és eredményeit, és megpróbálnak konszenzusra jutni a gyakorlati teendőket illetően, hogy megoldják a legsürgősebb kérdéseket, különösen azokat, melyek a kutatások eredményeinek hozzáférhetőségéhez és terjesztéséhez kapcsolódnak.
Két kutatócsoport - a hollandiai Erasmus Egyetem Orvosi Központjában és az amerikai Wisconsin-Madison Egyetemen - az Egyesült Államok kormánya által támogatott tanulmányában laboratóriumban génmérnökséggel létrehozott olyan mutáns H5N1 vírust, amely vélhetően könnyen terjedne emberek között is. A madárinfluenza-vírus eddig ismert törzsei embert nagyon ritkán, csak a szárnyasokkal való együttélés során fertőznek meg, emberről emberre pedig ezek a "vad" törzsek nem terjedtek.
A tudományos áttörést követően egyesek attól tartanak, hogy a vírus laboratóriumokból való véletlenszerű kiszabadulása pusztító járványhoz, illetve genetikai leírásának tudományos lapokban való közzététele bioterrorizmushoz vezethet.
Az amerikai kormány biológiai biztonságért felelős tudományos tanácsadó testülete, az NSABB arra kérte decemberben a két vezető tudományos lapot - az amerikai Science és a brit Nature magazinokat -, hogy mellőzzék a részletek közlését a laboratóriumban létrehozott mutáns madárinfluenza-vírussal kapcsolatban, hogy ártó szándékkal ne tudják azt előállítani.
Ezt követte a 39 víruskutató által jegyzett, a folyóiratok honlapjára január 20-án felkerült, a kutatás 60 napos önkéntes felfüggesztését bejelentő közlemény.
Az aláíró tudósok között voltak a mutáns vírust előállító kutatócsoportok vezetői, valamint a világ több olyan intézetének influenzaszakértői, ahol szintén zajlanak hasonló kutatások, köztük az Egyesült Államok járványügyi központja (CDC) valamint a Hongkongi Egyetem kutatói. A tudósok egyúttal védelmükbe vették a közegészségügyi szempontból alapvetően fontos tanulmányokat, amelyekre szerintük azért van szükség, hogy figyelemmel lehessen kísérni, mikor mutálódik veszélyes irányban a H5N1 influenzavírus.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


