Vegyi anyagok segítségével kommunikálnak a fonalfé
A férgek is hasonlóan csinálják, mint mi
Vegyi anyagok segítségével kommunikálnak a fonalférgek (Nematoda) - derítették ki amerikai kutatók, akik a PLoS Biology januári számában tették közzé tanulmányukat.
Ezek nem űrszörnyek, itt élnek a Földön >>> 
A fonálférgek között egyaránt megtalálhatók állati és növényi élősködők, valamint szabadon élő fajok. Körülbelül húszezer fajuk ismert, de tényleges fajszámukat több százezerre becsülik.
A Cornelli Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói Frank Schroeder docens irányításával 2008-ban fedezték fel, hogy a fonalférgek párválasztáskor kémiai vegyületek segítségével igyekeznek magukra vonni a reménybeli partner figyelmét. Ez adta az ötletet, hogy kiderítsék, miként kommunikálnak egymással a nematódák - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A kutatók a mikroszkopikus fonalféreggel, a Caenorhabditis elegansszal (C. elegans) folytattak kísérleteket, az új analitikai módszert, a metalobomikát alkalmazva, amely hálózatos vagy rendszerbiológiai szemlélettel kis molekulatömegű anyagok változásait méri a szervezetben.
A tudósok a szabadon élő fajok biokémiáját vizsgálták, majd összehasonlították az eredményeket a "jelelésre" képtelen fonalférgek "vegyi laboratóriumával". A tudósok ily módon megtalálták azokat a molekulákat, amelyek csupán a szabadon élő fonalférgek szervezetében voltak jelen, de hiányoztak "némaságra ítélt" fajtársaiknál.
A kutatók több olyan molekulát is találtak, amelyek azt jelzik a nematódáknak, hogy szét kell szóródni és el kell tűnni. Ezek a molekulák csupán két "építőkőből" állnak, ám ha ezekhez egy harmadikat, az indol nevű aromatikus szénvegyületet társítják, az üzenet tartalma megváltozik, gyülekezőre szólítva a fonalférgeket. A nematódák képesek még összetettebb üzenetekre is, több különböző molekulát kombinálva, mintha különböző szavak segítségével összetett mondatokat "fogalmaznának meg".
A kutatások következő szakaszában a tudósok azt igyekeznek megismerni, hogy a fonalférgek idegrendszere miként érzékeli és fejti meg a vegyi üzeneteket.
"Megismerve a nematódák kommunikációs rendszerét, lehetővé válik a fonalféreg-fertőzések megelőzése, gyógyítása, hiszen a világ népességének ötöde szenved ezektől az élősködőktől" - hangsúlyozta Frank Schroeder, hozzátéve, hogy a kutatásaik segítségével a mezőgazdaságban is megelőzhető, csökkenthető a fonalférgek által okozott kár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


