Egyelőre "megmenekültek"
Nem született egyetértés a szökőmásodpercek ügyében
Nem sikerült egyetértésre jutni a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Genfben zajló tanácskozásán, csütörtökön a 40 éve bevezetett szökőmásodpercek eltörléséről, ezért az ügyet tovább tárgyalják munkacsoportban.
2012.01.19 22:30MTIA szökőmásodpercek eltörléséről szóló kezdeményezéssel kapcsolatban az ITU több tagállama által megfogalmazott felvetéseket kell tisztázni, mielőtt végleges döntés születne - jelentette ki Alan Jamieson, a közgyűlés elnöke háromórás vita után.
Jamieson szerint közgyűlés 70 országának mintegy 700 küldötte nagyon megosztott volt a szökőmásodpercek eltörlését illetően. "Vannak, akik támogatják, vannak akik ellenzik és olyanok is, akik úgy érzik, nem rendelkeznek elég információval ahhoz, hogy állást foglaljanak. És ez a legfontosabb" - fűzte hozzá.
A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be az összehangolt világidő, az UTC részeként. A Föld forgási sebességére alapozott világidő mellett azonban megjelent a nemzetközi atomidő is. Ezzel a folytonos skálával pontosan lehet mérni az időt, mert független a Föld forgásától.
Mint Vincent Meens, az ITU szakértői csoportjának vezetője elmondta, a szökőmásodperc megszüntetése nagyon fontos döntés, mert egy jóval állandóbb időmérést tesz lehetővé a maihoz képest. "Az idő nagyon-nagyon fontos a rádiókommunikációs rendszerek szinkronizálásához. Például sok rendszer GPS-időt használ saját maga szinkronizálásához, és igen fontos lenne mindenkinek, hogy ugyanazt az időt mérje" - utalt a műholdas helymeghatározó rendszerekre, amelyeket ezredmásodperces pontossággal kell összehangolni.
Az ENSZ genfi székhelyű szakosított szervezete, a Nemzetközi Távközlési Unió felel a nemzetközi kommunikációs szabványok összehangolásáért.
Az elmúlt negyven évben 34 másodpercet kellett hozzáadni az UTC-hez, legutóbb 2008 utolsó pillanatához, előtte pedig 2005 szilveszterén került erre sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06