Halálra ítélt csemeték az erdőkben
Téli aszály pusztít a Mecsekben
Megsínylik a mecseki erdők az enyhe és száraz telet: a csemeték közül több nem ver gyökeret.
2012.01.10 22:30MTIAz enyhe és csapadékban szegény tél nem tesz jót a facsemetéknek, az aszályos év azoknál a csemetéknél okozott kárt, amelyeket frissen ültettek, és még nem kapaszkodott meg a gyökerük - mondta Hohn Miklós, a Mecsekerdő Zrt. erdészeti igazgatója.
Hohn Miklós kiemelte: 2010-ben jelentős volt a csapadék, a magyar talaj sajátossága pedig az, hogy sokáig tárolja a nedvességet, főleg a téli időszakban. Ezért is szerencsétlen, hogy az idei tél ilyen száraz.
Erdészeti szempontból veszteség még, hogy ilyen időben a fákra kisebb évgyűrű rakódik, de ez ugyanúgy nem jelent komoly veszteséget a cégnek, mint a szárazság által érintett 1-2 hektárnyi csemeténél jelentkező probléma. Az aszály akkor okozott volna jelentősebb károkat, ha a 2010-es év is szárazabb.
Hohn Miklós hozzátette, az enyhe tél miatt kevésbé fagynak el a kártevők lárvái a fákban és a talajban. Ez később még okozhat gondokat, jelentősebb mennyiségű kártevő populációk jelenhetnek meg. Azt, hogy az enyhe idő hatása pontosan hogyan jelentkezik majd, most még nem lehet megmondani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


