206 szívtranszplantáció
Húsz éve cseréltek először szívet Magyarországon
Éppen húsz évvel ezelőtt, 1992. január 3-án végezték el Magyarországon az első szívátültetést, a budapesti Semmelweis Egyetem városmajori klinikáján. Merkely Béla, a klinika elnöke kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt húsz évben összesen 206 szívtranszplantáció volt az országban, ezek közül a városmajori klinikán 190, ebből kettő a múlt héten.
2012.01.03 11:54MTIA professzor azt mondta: Magyarországon szívátültetésre nagyjából három hónapot kell várni, ez az európai átlagnál valamivel jobb helyzetet jelent. Annak köszönhetően pedig, hogy ez év elejével Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz, a kritikus állapotban lévő betegek még hamarabb juthatnak majd szervhez.
Merkely Béla ugyanakkor hozzátette, hogy a várólistán lévő betegek állapota sokszor rohamosan romlik.
Az ő állapotuk szinten tartását, illetve javítását is szolgálja, hogy márciustól egy felújított és modernizált intenzív osztály, valamint egy újonnan kialakított, műszívkezelésre berendezett osztály kezdi meg működését a városmajori klinikán.
Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: az intézmény kiemelt feladatként kezeli a hazai szívtranszplantációs program sikerét. Mint megjegyezte, a magyarországi szervátültetések nagyjából 60-80 százalékát a Semmelweis Egyetemen végzik.
A rektor reméli, hogy hamarosan a tüdőtranszplantációkat is ebben az intézményben hajtják majd végre. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a sajtótájékoztatót követő tudományos ülésen arról beszélt: megkezdődött az egészségügyi struktúra teljes átszervezése, s az új rendszer kialakításakor kiemelten kezelik a hazai transzplantáció fejlesztését is. A következő időszakban felmérik, hogy a szervátültetések egyes úgynevezett progresszivitási szintjeit mely intézményekben végzik majd el.
A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Zoltán professzor, aki 1992. január 3-án az első hazai szívátültetést elvégezte, és jelen volt akkori, szívátültetésen átesett betege is.
Schwartz Sándor azt mondta: húsz évvel ezelőtt újraszületett; a transzplantációig folyamatos kórházi ellátásra, illetve gyógyszeres kezelésre volt szüksége. Gyógyszereket még most is kell szednie, de immár sok éve dolgozik egy iskola gondnokaként. Hozzátette, hogy feleségével együtt két gyermeket nevelnek, és reméli, hogy új szívének köszönhetően a következő a húsz évet is együtt tölthetik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


