Mintegy 3,7 millió eurós támogatást kaptak
Magyarok az európai fúziós kutatás élvonalában
Mintegy 3,7 millió eurós támogatással az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet vezette konzorcium dolgozza ki az ITER fúziós reaktor egyes diagnosztikai szolgáltatásait.
2011.12.28 23:47MTIAz ITER (Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) egy nemzetközi tokamak (a magas hőmérsékletű plazma tárolására szolgáló berendezés), amely nemzetközi együttműködésben a franciaországi Caradache-ban épül.
"A magyarországi fúziós kutatásokat az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet irányításával a Magyar Euratom Fúziós Szövetség (MEFSZ) koordinálja, amelynek négy akadémiai kutatóintézet mellett két egyetem is tagja. Tízéves fennállása alatt a szövetség számos fúziós projektben vett részt. Bebizonyította, hogy a fúziós kutatásokban hazánk tudományos és műszaki-technikai bázisa mind szaktudását, mind kompetenciáját tekintve összeurópai szinten is versenyképes" - emeli ki az MTA honlapja.
A magyar konzorcium most elnyerte az ITER Tokamak Services for Diagnostics témájában kiírt partnerségi keretmegállapodást, amely a MEFSZ eddigi legnagyobb sikerének tekinthető. A megállapodás értelmében a konzorcium a következő négy évben mintegy 900 ezer euró éves támogatást kap a konzorcium.
"A magyar kutatócsoport feladata az ITER vákuumkamrán és kriosztáton belüli kábelezés, a vákuumátmenetek és -kontaktusok teljes tervezése, technológiai fejlesztése, valamint a prototípus tesztelése, amely a rendkívüli körülmények miatt igen nagy kihívást jelent" - mutat rá a Magyar Tudományos Akadémia honlapja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


