Ezernyolcszáz fényévnyire tőlünk ragyog
Vizsgálják a Karácsonyfa csillaghalmazt
Nem mindennapi karácsonyfát figyel az ünnepek táján egy nemzetközi csillagászcsoport: az 1800 fényévnyi távolságra lévő Karácsonyfa csillaghalmazt.
2011.12.16 21:31MTIA hatmillió évesen fiatal égi jelenségnek számító csillaghalmazt az osztrák, kanadai, amerikai és brazil szakértőkből álló csoport több héten át, december elejétől január közepéig vizsgálja négy kozmikus (MOST, CoRoT, Spitzer és Chandra), valamint két földi teleszkóp segítségével.
Az NGC 2264 asztronómiai jelű Karácsonyfa halmaz a világűr legfiatalabb objektumai közé tartozik, amelyben még születnek új csillagok.
A tervek szerint mintegy ötezer, különböző tömegű és fejlődési stádiumban lévő csillagot vizsgálnak meg infravörös és látható fényben valamint röntgensugarak hatása alatt.
"Az egyes hullámtartományban a csillaghalmaz különböző részletei vehetők észre. A mi Tejútrendszerünk is máshogyan néz ki a különböző hullámhosszokon" - mondta el Konstanze Zwintz, a Bécsi Egyetem asztronómusa.
A szintén a Bécsi Egyetemen dolgozó Paula Stella Teixeira a fiatalabb és kevésbé fényes csillagokat kutatja, amelyek részben még be vannak ágyazódva születési felhőjükbe.
Zwintz ezzel szemben a nagy fényerejű, tehát nagyobb tömegű és fejlettebb objektumokat, illetve pulzálásukat figyeli. A csillagok ezen rezgésének vizsgálata lehetővé teszi a tudósok számára, hogy - hasonlóan a földrengési hullámok elemzéséhez - a csillag belső felépítésére vonatkozó következtetéseket vonjanak le.
"Ettől az egyedülálló megfigyelési projekttől új, a bolygók és csillagok keletkezésére vonatkozó ismeretek megszerzését várjuk" - mondta el Zwintz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


