"Csak esznek, esznek"
Úgy hízunk, mint az orángutánok
Amerikai szakemberek szerint a Borneó szigetén élő orángutánok étkezési szokásainak - köztük a bizonyos időközönként jelentkező túlevésnek - a vizsgálata segíthet megérteni az emberi elhízás és a táplálkozási rendellenességek okait.
2011.12.14 23:47MTI"Az orángutánok rendkívül érdekes mintaként szolgálnak az emberi elhízás tanulmányozására, mivel ez az egyetlen majomfaj, és valószínűleg az egyetlen nem emberi főemlős a vadonban, amely képes zsírt elraktározni" - mondta Erin Vogel, a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem evolúciós antropológiával foglalkozó szakembere.
A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmány készítésekor Vogel és kollégái a borneói orángutánok öt év alatt begyűjtött vizeletmintáit elemezték. A szakember szerint a Borneó szigetéhez hasonló, kihívásokkal teli környezetben élő orángutánok képesek hasznot húzni a gyümölcsben gazdag időszakokból, amikor a fák gyümölcshozamának 80 százaléka elérhető válik a számukra.
"Ilyenkor csak esznek, esznek és persze jól elhíznak" - magyarázta. Aztán jönnek a gyümölcsben szegény periódusok, amelyek akár nyolc évig is elhúzódhatnak. Ahogy a táplálékforrás egyre szűkösebbé válik, az orángutánok elkezdik beiktatni az étrendjükbe a fakérget és a leveleket is a túlélés érdekében. Ezen időszak során a kutatócsoport változást észlelt az emlősök vizeletében is.
Először a zsíranyagcsere melléktermékeként jelentkező ketont fedezték fel az ínséges időszakból származó mintákban. "Ezt azt mutatja, hogy elkezdték elégetni a zsírt az energianyerés érdekében". Később a nitrogén izotópok szintje is megemelkedett a vizeletben, amely az izomsejtek leépülését jelzi, ez szintén fehérje és energia nyerést szolgál.
"Muszáj energiát nyerniük valahonnan, ezért elkezdik felemészteni a saját testszöveteiket. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a rendkívül elszegényedett emberek, vagy az anorexiától szenvedők esetében is" - mondta Vogel, aki szerint a tanulmány megmutatja, hogy az orángutánok miként képesek hasznot húzni a zsírraktározási képességükből a túlélésük érdekében.
Mint hozzátette: "Nekünk, embereknek is megvan ugyanez a lenyűgöző képességünk, habár manapság a legtöbben már azt kívánják, bárcsak ne lenne". Az orángutánok a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. Ma már mindössze 50 ezer példányuk él Borneón és 7300 Szumátra szigetén: a világ két olyan pontján, ahol ezek az emlősök még vadon élnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


