Vár a világűr
Munkalehetőség Önnek is: űrhajósokat keres a NASA
Űrhajósokat keres az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), és az álláshirdetésre online is lehet jelentkezni a washingtoni szövetségi kormány honlapján.
2011.11.16 13:18MTICsupán az a bökkenő, hogy a NASA-nak már nincs hadra fogható űrrepülőgépe, és jelenleg nemigen tud asztronautákat küldeni a világűrbe. A toborzásért felelős Janet Kavandi azonban azzal érvel, hogy a majdani űrutazás bőven megéri a várakozást.
Mivel az amerikai űrflotta kiöregedett, a NASA maroknyi űrhajóst juttat évente hat hónapos időtartamra a Nemzetközi Űrállomásra az orosz Szojuz űrhajókkal. Az űrügynökség arra számít, hogy három-öt éven belül amerikai építésű kereskedelmi űrhajók szállítják majd asztronautáit. A jelenlegi űrhajós legénység lassacskán kiöregedik, ezért szükség van az utánpótlás mielőbbi toborzására. A NASA összesen 55 új asztronautát szeretne alkalmazni.
Novemberben kilencen teljesítik a kiképzést, most a 2013-as űrhajósképzésre várják a jelentkezőket - mondta Kavandi. Bár nagy szükség van utánpótlásra, a feltételek nem lazultak.
A jelentkezőnek amerikai állampolgárnak kell lennie, elvárás a mérnöki, biológiai, fizikai vagy matematikai egyetemi alapvégzettség (bachelor fokozat), de az űrhajósok zöme doktorátussal rendelkezik. Előnyben vannak az orvosok vagy tanárok.
Léteznek bizonyos fizikai követelmények is: a jó látás, a normális vérnyomás és a 150-180 cm közötti magasság. Kavandi nagyjából háromezer képzett jelentkezőt vár a hirdetésre.
Az állás évi 64 700-141 700 dollár közötti fizetéssel jár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


