Fokozottabban óvják a bundásokat
Aggasztó a kanadai jegesmedvék helyzete
Peter Kent környezetvédelmi miniszter bejelentette: megerősítette a jegesmedvék védelmét a kanadai kormány, "aggasztó" helyzetük miatt felvéve őket a sérülékeny, illetve veszélyeztetett fajok listájára.
2011.11.12 09:59MTIMintegy 15,5 ezer jegesmedve él Kanada északi részében, azaz a 20-25 ezres világpopuláció mintegy 60 százaléka – áll a hivatalos közlönyben megjelent rendeletben.
A jegesmedve "aggasztó" fajként történt felvétele a kanadai listára "kezelési terv megvalósítását igényli" annak elkerülésére, hogy ne kerüljön a kihalóban lévő vagy veszélyeztetett fajok közé – olvasható a rendeletben.
A három éven belül kidolgozandó terv azonban nem tartalmaz semmilyen tiltást, például az eszkimók vadászati gyakorlatával kapcsolatban – hangsúlyozta a környezetvédelmi minisztérium.
A kormány által 2008 és 2010 között megkérdezett eszkimók többsége ellenzi a jegesmedvék felvételét a sérülékeny vagy veszélyeztetett fajok listájára.
A kanadai jegesmedve populáció tizenhárom régióban él szétszóródva, és a kormány úgy véli, hogy a faj négy régióban kerülhet a veszélyeztetett fajok közé a klímaváltozás, illetve a túlzott vadászat miatt. Évente mintegy 534 jegesmedve esik vadászok zsákmányául Kanadában.
Kanadának már van jegesmedve-védő programja, amely az új terv sarkkövét jelenti. Ez utóbbi célja, hogy Kanada-szerte megerősítse és egységesítse a jegesmedve védelmét célzó intézkedéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


