Megnő az utódnemzés esélye a pókmajmoknál
Állati: az anya dönt, kivel párzik a fia
Jelentősen megnöveli az utódnemzés esélyét, ha a brazil pókmajom hímjének anyja is részt vesz a párválasztásban.
2011.11.07 23:46MTI"Azt, hogy az anyák egész életükben együtt maradnak fiaikkal, eddig is tudtuk. De hogy ez az utódnemzésben is előnyként szolgál, teljesen váratlan volt" - mondta el Karen Strier, a Wisconsini Egyetem kutatója, aki kollégáival mintegy harminc éve tanulmányozza az északi pókmajmok (Brachyteles hypoxanthus) viselkedését az atlanti térség esőerdeiben.
A szakértők eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban mutatják be.
A pókmajmok csapatában nem egyetlen egyed rendelkezik az utódnemzés monopóliuma felett. Több hím párosodik, amit a viselkedésbiológiai kutatások eredményei is bizonyítanak.
Az anyamajmok egyrészt kapcsolatot létesítenek a termékeny nőstényekkel fiaik számára, másrészt a beltenyészetet is megakadályozzák. "Nem a véletlenen múlik, melyik állat melyikkel párosodik. Bizonyára létezik egy folyamat, amelynek eredményeképpen elismerik vagy elutasítják a potenciális partnereket.
A tanulmány az úgynevezett nagymama-hipotézisre is magyarázattal szolgál. Eszerint - az emberhez hasonlóan - a nőstények azért élnek még a menopauza után is évekig, mert így segíthetnek az unokák nevelésében. Ez lehet a magyarázat arra, miért élnek az északi pókmajmok nőstényei kiemelkedően hosszú ideig, akár harminc évig is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06