"Telelőbázisként" szolgált a város
Viking település Írországban
Írország egyik első viking települését tárták fel Louth grófságban, Castlebellingham közelében, amely méretében és jelentőségében Dublinnel vetekedett.
2011.10.26 22:30MTIA vikingeknek két "telelőbázisuk" volt Írországban, közülük az egyiknek Dublin számított. A másiknak, Linn Duachaill nevű településnek azonban csupán az emléke maradt fenn a mondáknak köszönhetően, de senki sem tudta, hogy hol lehetett. Az egykori viking település felkutatásra egy csoport régész és helytörténész vállalkozott, akik nagyszabású ásatásokat végeztek - olvasható a BBC News hírei között.
A feltárások során került napvilágra a 0,6 négyzetkilométeres erődített település, amelyet Kr.u. 841-ben alapítottak a vikingek. Itt javították hajóikat, innen kereskedtek a környező vidék lakosságával, de innen indultak portyára is. Becslések szerint 4-5 ezer harcos és vagy kétszáz hajó nyert itt elhelyezést.
"Míg Dublin inkább kereskedővárosként fejlődött, ez a település a portyázók központja volt" - vélekedett Micheál McKeown történész, a régészeti expedíció tagja.
Az ásatások során nagy mennyiségben kerültek elő a hajóácsok által használt szegecsek, fizetőeszközként szolgáló ezüstdarabkák, de találtak szekercét, ahogy a rabok "megbéklyózására" szolgáló láncokat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06