Kutakodik a Kepler
Két lehetséges planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok
Két lehetséges planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik a NASA Kepler űrteleszkópjának adatait elemzik.
2011.09.27 22:53MTIA felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society csillagászati folyóiratban jelenik meg tanulmány. Tavaly decemberben indult a Planet Hunters (Bolygóvadászok) elnevezésű projekt, amelybe eddig negyvenezer internet-felhasználó kapcsolódott be.
A résztvevők 150 ezer csillag fényét elemzik abban a reményben, hogy e napok körül keringő Föld-szerű bolygókat fedezhetnek fel - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.
Az önkéntesek a bolygóvadász űrteleszkóp, a Kepler csillagászati műhold által összegyűjtött adatokat elemzik. A legesélyesebb tíz "bolygójelölt" paramétereit a Kepler-csoport tudósai vizsgálták, akik úgy találták, hogy két objektum megfelel a planéták kritériumának. A jelöltek 10-50 nap alatt kerülik meg csillagjukat, s az egyik égitest Föld-méretű sziklás bolygó lehet. Mivel túl közel vannak napjukhoz, egyik sincs az úgynevezett lakhatási zónában, a nem túl hideg, de nem is túl meleg övezetben, aminek köszönhetően folyékony víz lehetne a felszínükön.
"Első alkalommal vizsgálhatták +civilek+ a NASA űrmissziójának adatait lehetséges bolygók után kutatva" - hangsúlyozta Debra Fisher, a Yale Egyetem exobolygó-szakértője, a projekt egyik kezdeményezője.
Meg Schwamb, a Yale csillagásza, a projekt társalapítója az eredmények kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a bolygóvadász amatőrök nélkül e két égitest esetleg elkerülhette volna a szakemberek figyelmét.
"Természetesen a bolygóvadászok nem helyettesíthetik a Kepler-csoport elemzéseit, ám bebizonyosodott, mily értékes az amatőrök hozzájárulása az idegen világok kutatásában" - emelte ki Meg Schwamb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


