Messzebb láthatunk, mint valaha
A világ legnagyobb földi távcsöve
Afrika és Ausztrália is harcol a giga-teleszkóp megépítéséért.
2011.09.17 08:00Szilágyi Szabolcs - ma.huAz 1,3 milliárd fontos (jelenlegi árfolyamon körülbelül 430 milliárd forintos) költséggel megépülő távcső természetesen nem a hagyományos értelemben vett teleszkóp lesz: több ezernyi parabolaantennát összekötő rendszerről van szó, melyek egyenként, de egyetlen közös hálózatban dolgozva teszik majd a dolgukat. Mivel a rendszer teljes felülete több mint egy négyzetkilométer lesz, ezért - földi körülmények között - ez a komplexum adhatja az emberiség történelmének legnagyobb esélyét az idegen élet észlelésére.
Ugyanakkor az még korántsem dőlt el, hogy hol is fog megépülni az SKA (Square Kilometre Array) rendszer. Olyan övezetre van szükség, ahol rádiócsend van és többnyire tiszta az ég; lehetőleg a tengerszintnél minél magasabban helyezkedjen el, ugyanakkor minimális legyen a szeizmikus aktivitás. Ennek viszonylag kevés hely felel meg a Földön, de azért akad néhány aspiráns. Például Afrikában és Ausztráliában is vannak ilyen, zömében lakatlan vidékek, így a két kontinens egymással versengve igyekszik elnyerni a pályázatot. Eredetileg öt régió szállt harcba a kutatási terület biztosításáért, de az öt éves kiválasztási procedúra végére már csak ez a két jelentkező maradt állva.
Európa legismertebb, nagy magasságba épített teleszkópja, a Teide Obszervatórium
Előbbiben Dél-Afrika viszi a prímet, nyolc másik kontinensbéli országgal összefogva. A fekete földrész annyira bízik a sikerben, hogy még az SKA prototípusát is elkészítették, mely Karoo Array Telescope (KAT-7) névre hallgat. Állításuk szerint, ha győznek, akkor mintegy 3000 antennát telepítenek majd egy több mint 3 ezer kilométeres sorba. A rendszer Dél-Afrikától Ghánáig érne, vagyis a kontinens néger őslakossága által lakott területek jó részét összefogásra késztetve készülne el.
Ugyanakkor Ausztrália is komolyan veszi a megmérettetést, a kenguru őshazája Új-Zélanddal karöltve próbálja meg saját területére csábítani az űrkutatást minden bizonnyal jelentősen előrelendítő projektet. A legkisebb kontinens Nyugat-Ausztráliában hozná létre az SKA rendszert, Meekathara 100 kilométeres körzetében, a Mileura állomás körül.
Bárhogy is alakul a döntés, az építkezés 2016-ig nem kezdődik meg, majd ezután nagyjából 8 évet fog igénybe venni. Az egy brit konzorcium által létrehozott projekt pénzügyi bázisát összesen 16 ország állja, a végső pénzügyi döntés pedig a következő évre várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


