Odaítélték a Lasker-díjat
Maláriagyógyszer és fehérjekutatás: a Nobel-díj előszobájában a tudósok
Nagy sikerű maláriagyógyszer megalkotójának, valamint a fehérjekutatás terén elért eredményeiért két tudósnak ítélték oda a Nobel-díj előszobájaként is emlegetett Lasker-díjat hétfői bejelentés szerint.
2011.09.13 05:59MTIAz Albert és Mary Lasker nevét viselő alapítvány díja mellé 250 ezer dollár jár, az elismeréseket szeptember 23-án adják át.
Tu Ju-ju (Tu Youyou) 81 éves kínai szakember a klinikai kutatásokért járó díjban részesül az artemiszinin nevű maláriagyógyszer megalkotásáért. Az alapítvány szerint a gyógyszer milliók életét mentette meg.
A kínai kutató az 1960-as évek végén - egy kormány által támogatott program részeként - kezdte kombinálni a régi ismereteket és a népi orvoslás eszközeit, hogy hatékony kezelést találjon a maláriára. Tu Ju-ju kétezer lehetséges receptet gyűjtött össze, kollégái segítségével 380 kivonatot készített.
Ezek egyike - amely ürömből készült - ígéretesnek bizonyult egereken végzett kutatásokban. Régi szövegek tanulmányozása közben fellelt nyomon elindulva Tu "újrahangolta" az előállítás folyamatát, hogy még hatékonyabbá tegye a szert. Végül az 1970-es években kollégáival izolálta az aktív összetevőt, az artemiszinint.
Az alapkutatásokért járó Lasker-díjat Franz-Ulroch Hartl, a Max Planck Biokémiai Intézet kutatója, valamint Arthur Horwich, a Yale Egyetem munkatársa kapja megosztva. Kulcsfontosságú felfedezéseik arról, hogy a fehérjék miként viselkednek a sejten belül, egy nap talán segítheti a tudósokat abban, hogy új kezelést találjanak betegségekre, mint az Alzheimer-kór vagy a Huntington-kór.
Hartl és Horwich munkája előtt a szakemberek úgy gondolták, a fehérjéknek nincs szükségük segítségre, hogy felöltsék megfelelő alakjukat. Az 1980-as évek végén azonban a két kutató felfedezte, hogy a folyamat egy "ketrecszerű" struktúrában zajlik, ami előmozdítja azt.
"Megválaszolták, hogy a fehérjék miként érik el biológiai potenciáljukat" - méltatta eredményeiket az alapítvány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06