Megkapták az engedélyt a kutatók
Megtörténhet az első európai szívgyógyászati célú őssejtpróba
Egy európai kutatókból álló csoport megkapta az engedélyt a Revascor elnevezésű, őssejteket felhasználó, szívroham után alkalmazható kezelés első klinikai próbáira.
2011.09.07 22:31MTIAz őssejtek egyszerű befecskendezése a szívrohamon átesett páciensek szívébe a szokásos kezelés mellett segíthet abban, hogy mérsékeljék a szerv károsodását, és megelőzzék a szívelégtelenséget.
Az új típusú kezelés során fiatal, egészséges emberektől származó őssejteket fecskendeznek be 12 órán belül a szívrohamon átesett páciensek szívébe abban a reményben, hogy az segíti az artériák megnyitását és a véráramlás helyreállítását.
A juhokkal végzett korábbi állatkísérletek azt mutatták, hogy a módszer hatékonyan javítja a vér áramlását a károsodott szövetekhez, a tesztek során csökkent a hegesedés mértéke és jobbak maradtak a szív funkciói.
A most engedélyezett, Nagy-Britanniában és más európai országokban zajló klinikai próbába összesen 225 pácienst vonnak be. A humán kipróbálás célja, hogy megállapítsák, mennyire hatékony a módszer embereknél.
"Izgalommal várjuk, hogy kipróbálhassunk egy új, minimálisan invazív klinikai megközelítést, amely jelentősen javíthatja az akut szívrohamot elszenvedett páciensek életminőségét" - mondta Eric Duckers kutatásvezető, a hollandiai Erasmus Egyetemi Kórház professzora.
Kapcsolódó írások:
- Folytatódik Dzsószer fáraó lépcsős piramisának restaurálása
- "Időzített bombák" ezrei "ketyegnek" galaxisunkban?
- Már 700 ezer fajt tartalmaz az Élet enciklopédiája
- Állati őssejtekkel a veszélyeztetett fajokért
- Gladiátoriskola maradványaira bukkantak
- Villamosmotor egyetlen molekulából?
- Föld-szerű bolygót találtak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


