Vége a kallódó sírköveknek
Lezárult a Házsongárdi temető műemléksírjainak topográfiai felmérése
Lezárult a kolozsvári Házsongárdi temető műemléksírjainak topográfiai felmérése, a terepmunka után az adatok feldolgozása következik, amit a tervek szerint szeptember közepéig fejeznek be - írta csütörtökön a Szabadság című napilap.
2011.08.25 22:27MTIA kolozsvári újságnak Maksay Ádám építőmérnök, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója elmondta, hogy a terepmunka folyamán több mint 500 sírt, sírkövet sikerült feltérképeznie a felmérést végző csoportnak.
A műemlékké nyilvánításra javasolt síremlékek jegyzéke körülbelül 300 tételből áll, de a nemzetközi szabványoknak megfelelő topográfiai térkép a kallódó sírköveket is tartalmazza. "Az egyházi tulajdonban levő lutheránus temető kivételével a köztemető régi részét feltérképeztük, mindent bemértünk azért, hogy ha majd a törvényi védelemre javasolt listát bővíteni lehet, ne kelljen újrakezdeni a munkát - magyarázta a lapnak Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki hozzátette, hogy a romániai műemlékvédő fórumok a lehető legsegítőkészebben viszonyultak a felméréshez.
A helyrajzi adatok összegyűjtése azonban csak a műemlékké nyilvánítás első lépése, hiszen a külön tételekre bontott jegyzék minden egyes eleméhez adatlapot kell csatolni, amelynek kitöltése további aprólékos munkát, kutatást igényel. Az igazgató szerint ezt a munkát megnehezítheti, hogy a temető igazgatósága a sírok adatait csak a családtagoknak adja ki. Egy immár sokadik helyszínen kallódó sírkő jellemzőit például nehéz lesz a műemlékvédelmi adatlap követelményeinek megfelelően összegezni a temető nyilvántartásához való hozzáférés nélkül - magyarázta.
Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter műemlékvédelmi kérdésekért felelős tanácsadója a lapnak elmondta, hogy a műemlékké nyilvánításra javasolt síremlékek iratcsomóinak hiánytalan összeállítását követően a román országos műemlékvédelmi bizottságnak kell jóváhagynia a felterjesztett jegyzéket, amelyet miniszteri rendeletnek is meg kell erősítenie.
A topográfiai felmérést a román kulturális minisztérium június végén kezdte el a kolozsvári Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság javaslatára, miután a temetőben az elmúlt években több sírt is megrongáltak. A régi értékes sírkövek közül nagyon sok pusztulófélben van, a műemlékké nyilvánításuk azonban fokozottabb védelmet jelenthet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06