Valaha az egyik legnagyobb lehetett
Késő bronzkori kikötővárost tárnak fel Cipruson
Késő bronzkori kikötővárost tárnak fel Cipruson, Larnaca mellett svéd régészek.
2011.08.08 20:14MTIA 25 hektáros területen elterülő település Ciprus egyik legnagyobb kikötővárosa volt a Kr.e. 13-12. században.
A város három rétegét tárták fel, ami azt jelenti, hogy kétszer rombolták le, de harmadszor is újjáépült. Az idei ásatási szezonban egy nagyméretű épület került napvilágra, melyben a lakószobák mellett szövőműhely is helyet kapott.
"Találtunk egy istennőszobrocskát, és a leletek között jó minőségű kerámiaedények - kancsók, tálak - kerültek elő.
A hazai „gyártmányok” mellett előkerültek mükénéi és egyiptomi cserépedények is" - ismertette az idei eredményeket Peter M. Fischer, a Göteborgi Egyetem professzora, hozzátéve, hogy a leletekből ítélve a krétaiak egyaránt kereskedtek Görögországgal, ahogy Egyiptommal is.
Találtak egy hematitból készült hengeralakú pecsétnyomót is.
"Ezt bélyegzőként használták, de szolgálhatott egyfajta +személyi igazolványként+ is tulajdonosa számára" - emelte ki a régészprofesszor.
Larnaca Ciprus legöregebb lakott városa. Egy legenda szerint az első települést Noé dédunokája, Kittim alapította. Ciprus más ókori városaihoz képest, amelyeket elhagytak a lakosaik, Larnaca a 6000 évvel ezelőtti alapításától kezdve ugyanott létezik.
Ciprus föníciai gyarmat volt, majd a görög birodalom részévé vált. Az ókori városrész a mai Larnaka északi részén található. A legkorábbi leletek a mükénéi korból származnak (Kr. e. 1400-1100). A város első püspöke az a Szent Lázár volt, akit Jézus az Újszövetség szerint feltámasztott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


