Embert evett a xixime
Kannibál falu nyomaira bukkantak mexikói antropológusok
Emberhúst fogyasztottak a háborúhoz és a földműveléshez kapcsolódó rítusaik során a 15. század közepén barlanglakásokban élő xixime indián törzs tagjai, derült ki mexikói antropológusok kutatásaiból.
2011.07.25 13:51MTIA négy éven át tartó vizsgálódás során a mexikói szakemberek negyven darab emberi csontot találtak a Durango hegységben lévő Maguey barlangban, mely az észak mexikói Nyugati-Sierra Madre hegyvonulatban 2600 méter magasan a tengerszint felett egy fenyőerdőben található a Pueblo Nuevó-i szurdoknál.
A vágásokkal teli csontokon végzett vizsgálatok révén kiderült, hogy nagy részüket meg is főzték - adta közre nyilatkozatában a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet (NATI). A törzs kannibalizmusát már az európai misszionáriusok és felfedezők által készített 17. századi feljegyzések is említik. Az ásatás 2007 májusában vette kezdetét, azután, hogy a Pueblo Nuevó-i szurdok közelében készített felvételeit egy amatőr fotós eljuttatta a NATI-hez. A vizsgálatok eredményeit július 21-én csütörtökön hozta nyilvánosságra José Luis Punzo, a kutatás vezető archeológusa a Paquimében rendezett XIV. Észak-mexikói Régészeti Konferencián.
"A cél az, hogy minél többet megtudjunk az 1450 körül a térségben élt indián törzsekről." A hittérítés során rengeteg információ elveszett, ezért homály fedte például azt is, hogy a xixime indiánok miért ettek emberhúst. A kutatások azonban választ adtak a kérdésre. A törzs kannibalizmusa minden valószínűség szerint a vetéssel, a kukoricatermeléssel és a vadászattal állt kapcsolatban. A kukorica betakarítása, valamint tradicionális ételük elkészítése után a xixime indiánok az év hátralevő részére háborúba vonultak. A nyertes csatákból ellenségeik tetemével tértek haza - magyarázta José Luis Punzo.
"Egy bonyolult rítus keretei között az egész falu részvételével elfogyasztották egy társukat, azzal a céllal, hogy birtokba vegyék annak lelkét. A fej és a kezek bírtak a legnagyobb értékkel" - tette hozzá a kutatás vezetője.
Tehát míg saját társaikat megették a xixime indiánok, addig a legyőzötteknek csak a csontjait tárolták el, a bő kukoricatermésért végzett szertartásaikhoz. A régészek arra utaló jeleket is találtak, hogy az indiánok a csaknem mínusz 30 fokos hegyi hideg ellen pulykatollal és emberi hajjal bélelt ruhadarabokat viseltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


