Technikás pálya
Első versenynap Donington Parkban
A csapat már csütörtökön megérkezett Angliába, így pénteken már lehetőségük volt a pilótáknak ismerkedni a pályával.
Nézze meg a verseny képeit! >>> 
Az Oxxo Racing versenyzője, Birnbauer Zoltán nyilatkozott első találkozásáról a híres pályával:
„A maga kis praktikáival és titkaival tartogat meglepetéseket a pálya. Miután sikerült memorizálni a kanyarokat, féktávokat, elég nagy sebességgel lehet autózni a pályán, nagyon keveset kell váltani, szinte egy sebességben végig lehet menni rajta. A nagy szintkülönbségek miatt viszont figyelni kell, mert egy-egy emelkedő tetejére érve vesszük csak észre, hogy máris egy kanyarkombináció következik, így rögtön féktávot kell venni, és el kell tudni fordulni.”
„Ért egy nagy meglepetés is ma, egyik egyenesben hirtelen egy árnyék előzött meg, amitől megijedtem, hiszen úgy tudtam, nincs mögöttem senki. Ott nem is volt, csak felettem! Ugyanis a pálya egy reptér közvetlen szomszédságában fekszik, és a leszálló gépek felettünk érkeznek meg. Egy gép árnyéka előzött tehát meg, így elsőre sikerült is meglepnie. Összességében tetszik a pálya, jó a tapadása, jó tempós, de egyben technikás is, így izgalmasnak ígérkezik a hétvége.”
A szombati két szabadedzésen nem sikerült eltalálni a csapatnak a megfelelő beállításokat, így az időmérőn mindössze a 17.-ik helyen tudott végezni Zoli. Az első versenyre viszont már új beállításokkal tudott kimenni, jól rajtolt, és óriási harc árán egészen a 11.-ik helyig felküzdötte magát, végül ott intette le a kockás zászló. Az első helyen Marcus Östreich végzett, második Antonio Albacete, harmadik pedig Uwe Nittel lett.
A második rajtja Zolinak már kevésbé volt sikeres, ketten megelőzték, majd egy rosszul kiszámított előzési manőver miatt még ketten elé kerültek. Mivel a pálya egyre porosabb lett, nem igazán tudott felzárkózni, így végül 15.-ik helyen fejezte be a szombati második versenyt, amit a spanyol Albacete nyert meg Adam Lacko, és Uwe Nittel előtt.
Ami mindenképp pozitívum a szombati napban, hogy végül a csapat jó irányba halad a beállításokkal, Zoli egyre gyorsul, így bizakodva várjuk a vasárnapi futamokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


