Futamgyőzelmet ért el a csapat
Kamionversenyen szólt a magyar Himnusz: rajt - cél győzelem Jaramában!
Az OXXO Energy Truck Race Team sátrában tombol a jókedv: futamgyőzelmet ért el a csapat a kamion Európa-bajnokságon
Nézze meg a képgalériánkat! >>> 
Nem estek ki előlünk, nem szerencsénk volt, erőből győztünk! - írta közleményében az Oxxo Racing. Az öröm érthető: a csapat futamgyőzelmet aratott az Európa-bajnokság Jaramában megrendezett futamán.
"Az első futamon (mostani szemmel nézve jól is jött) kipörgettek minket, így Kiss Norbi óriási harc árán "csak" a 8. lett" - írja a közleményben a csapat szóvívője "Ez azt jelentette, hogy a második futamon az élről rajtolhatott. A rajtot szépen elhozta, a harmadik kanyarban már több másodperces előnnyel vezetett, amikor a mezőny végén két kamion összeakadt, majd lefulladt a pálya közepén."
Az izgalmaknak az sem vetett véget, amikor a csapat 3 másodperces előnyt szerzett: a konkurens Jochen Hahn ugyanis az utolsó körre lefaragta azt 0,6 másodpercre. Az igyekezet azonban hiábavalónak bizonyult: a magyar csapat erőgépe "szakította át" a célszalagot végül.

"Norbi megérkezett, de beparkolni nem tudott, mert a csapat szinte kirángatta a kamionból. Ilyet nem szabad, de mivel az FIA vezetői az első sorból gratuláltak neki, fel sem merült, hogy megbüntetnek minket" - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


