Gyurcsány szószerinti évértékelő beszéde - Felemelni a nemzetet, megújítani az országot küzdelmes dolog

Az alábbiakban szószerint közöljük Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét, amelyben a reformokat hangsúlyozza, illetve elemzi az ország helyzetét.
_{2007.02.12 17:36, Forrás: MTI}

Hölgyeim és Uraim!

A magyar egészségügynek komoly szervi bajai vannak. Ezért a reform, vagy ha úgy tetszik, az átfogó terápiás kezelésen alapuló gyógyítás elkerülhetetlen. Ha halogatnánk, miként a betegségével szembenézni nem kívánó beteg, akkor csak áltatnánk magunkat. Higgyék el, ugyanezt tennénk, ha folytatnánk a korábbi majdnem-terápiát: pillanatnyi fájdalomcsillapítóval vagy lázcsillapítóval próbálnánk kezelni az egyre összetettebb, valóban szervi bajokat.
Tudom, hogy rendkívül nehéz az átalakítás időszaka. Ráadásul sok a bizonytalanság, nagyon sok a kényelmetlenség. De muszáj újra azt mondanom: alig ismerek olyan embert, aki szereti az otthona átalakításával, vagy akár csak a lakás kifestésével járó gondokat és bajokat. Sőt, olyat is keveset ismerek, aki kiigazodna a tervrajzok világában, akár mikor már nemcsak a tervrajzot lehet nézni, hanem az átalakításra váró lakás egyik-másik falát is felhúzták. Bizony, mindenfajta átalakítás borzasztóan nehéz. Mégis muszáj menni előre, és muszáj megtenni. Hogy visszatérjek az egészségügyi példához: igazuk van, ha azt mondják, hogy a jó orvos bevonja a páciensét a gyógyítási folyamatba. Magyaráz, együttműködést kér - hiszen tudjuk, az a legfontosabb, hogy a beteg maga is tudatában legyen az állapotával, és meg akarjon gyógyulni. Mi tagadás, e tekintetben mi időnként nem bizonyultunk jó orvosoknak. Ezen érdemes változtatni. De a műtéteket nem halasztjuk el. Az egészségügyi reformot végigvisszük.

Az elkötelezettség ugyanakkor nem jelent vaskalaposságot, és oktalannak tartanám a túlbuzgóságot is. Hogy egy-két példát mondjak: ilyenfajta túlbuzgóságnak gondolom, amikor azt kérik az édesanyáktól és édesapáktól, akik bemennek a kórházba beteg gyermekük mellé - akinek a mentesség okán nem kell kórházi napidíjat fizetni -, hogy az ott éjszakázó, a gyermekének gyógyításában segédkező édesanya vagy édesapa fizessen kórházi napidíjat. Én ezt érzéketlenségnek gondolom. Ezért aztán - egyetértésben a miniszter úrral - azt gondolom, hogy az ilyenfajta szabályokat meg kell változtatni. De életidegennek gondolom azt is, ha valaki olyan tanácsokat ad a háziorvosoknak és azzal borzolja a kedélyeket, hogy a vizitdíj kockázat nélküli beszedéséhez különleges, úgynevezett UV-lámpát tartsanak, hogy megnézhessék, az átadott pénz nem hamis-e.

Kár a kedélyeket érzéketlenséggel, rossz döntésekkel borzolni. Épp elég nehéz és konfliktusos, sok-sok bizonytalanságot keltő a reform akkor is, hogyha okosak és előkészítettek a döntések. Kár lenne egymásra licitálni abban, hogy ki tud még meggondolatlanabb intézkedésekre tenni javaslatokat. Ugyanakkor a reformpolitika legnagyobb kerékkötője, hogy nem könnyű életszerűen bemutatni, hogy mi lesz a közvetlen, kézzel fogható, szemmel látható eredménye. Túl bonyolult ahhoz az egészségügyi rendszer, mi, polgárok pedig ennek a rendszernek- ne értsék félre - csak a kirakatát látjuk. Ha jobb minőségről beszélünk, az úgy általában az embereknek nem jelent semmit, és köztünk szólva, szerintem időnként el sem hiszik, hogy megvalósulhat. Éppen ezért hadd mondjak most egy példát, s hogy ne legyek vádolható ebben a kérdésben bármifajta politikai pártoskodással, a példát kifejezetten egy olyan városból hozom, amelynek ellenzéki a polgármestere.

Kaposváron egy ma is elismert kórház működik. 44 pavilonban, széttagoltan folyik a gyógyítás, 20-30 betegre jut egy fürdőszoba. A betegeket az egyik épületből a másikba viszik. El lehet képzelni, hogy milyenek a körülmények - nyilván rosszak, sok a kényelmetlenség. Az meg bennünket kell, hogy izgasson, hogy ez elképesztően sokba kerül így. A következő három-négy évben egy teljesen új kórházépületet építünk, a 44 helyről egy helyre kerül a gyógyítás. A szobák többsége egy- vagy kétágyas lesz, mindegyikhez lesz fürdőszoba, televízió és internet - itt teszem hozzá, csak egyre nagyobb számban legyenek olyan magyarok, akik tudják is az internetet használni! A betegek menüből választhatnak, eldönthetik majd - nyilván bizonyos feltételekkel -, hogy mit kívánnak ebédre, vagy vacsorára. Ugye, ez ma alig elképzelhető világ? Pedig itt van, kézzelfogható közelségben.
Mondják, ezért érdemes áldozatot hozni, megküzdeni? Erről is szól az egészségügyi reform. Meg arról is, hogy számtalan kistérségben, ahol ma nincs modern járóbeteg-ellátás és -központ, új járóbeteg-ellátó központokat építünk.

Ma a mi kollégáink tizenöt ilyen korszerű kistérségi járóbeteg-ellátási központot terveznek fölépíteni. Nem szeretném kihagyni egyiket sem, fájna a szívem, ha ki kellene emelni kettőt, ezért hadd soroljam fel a tervben szereplő tizenötöt: Bácsban a kiskunmajsai, Baranyában a szentlőrinci és a sásdi, Borsodban az abaúj-hegyközi és a bodrogközi, Győr-Moson-Sopronban a pannonhalmi, Veszprémben a péti, Hajdú-Bihar megyében a derecske-létavértesi és a hajdúhadházi, sőt a polgári, Szabolcsban a baktalórántházi és az ibrány-nagykalászi, Nógrádban a rétsági és a szécsényi, Tolnában pedig a tamási kistérségben kívánnak felépíteni az én kollégáim új, modern járóbeteg központot. Ezekről is szól az egészségügy.

Nyilván akkor tesszük jól a dolgunkat, hogyha a következő hét-nyolc évben, miközben zajlik az egészségügy átalakítása, azt is egyre többen látják, hogy ez nem egyszerűen lebontásról, nem egyszerűen több felelősségről, hanem jobb minőségű szolgáltatásról szól. Természetesen az út elején, miként egy felújításra váró ház esetében, ma még inkább csak a bontást látják. Mi tagadás, időnként elég türelmetlenül. A mi felelősségünk megmutatni, hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Hölgyeim és Uraim, Új Magyarországot építünk. Lebontjuk és átalakítjuk a régi, sokszor avítt viszonyokat. A lebontás és az építés időszaka, tudom, hogy nehéz. De lassan az is látszik, hogy mi fog a régi helyébe lépni.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv már erről az új világról szól. Van okunk büszkének lenni arra, hogy Európában a huszonötök közül Magyarország volt a negyedik, amely nemcsak beadta, hanem amelynek be is fogadták a fejlesztési programját. Sőt, Magyarország a legelső, amely a 2007 és 2013 közötti fejlesztési program keretében már kiírt pályázatot. Mi, magyarok, szeretünk fanyalogni. Mi, magyarok, szeretünk panaszkodni. Én itt, az Országgyűlésben kevés jó szót hallottam arról, hogy hogyan mennek a fejlesztési ügyeink. Ezért aztán büszkén és elismerően mondom: Magyarország Európában a legelső ország, amely a 2007-ben kezdődő időszak legelső hónapjának utolsó napjaiban már annyira felkészült, hogy pályázatot írhatott ki. Van ok azt gondolni, sok-sok kritika, helyenként jogos kritika mellett, hogy ez a kormány tudja, hogy mi a fontos az országnak, és hogy hogyan lehet szolgálni az ország érdekét.

Programok sokasága fog elindulni az idén. E sok programból én e helyen hadd beszéljek csak öt, úgynevezett zászlóshajó programról. Talán bizonyos szempontok szerint az öt legfontosabbról. A zászlóshajó az, amely elől megy, amely mutatja az irányt, s amely jelképe mindannak, amit szeretnénk.

Az első zászlóshajó arról szól, hogy egyetlen gyerek se maradjon le, hogy egyetlen gyerek se vesszen el. Arról szól, hogy szembenézünk azzal a problémával, hogy ma majd' minden harmadik gyermek nehéz sorsú, szegény családba születik. Ráadásul tudjuk, hogy ma az oktatási rendszerünk nem segíti azt, hogy valaki kitörjön ebből a szegénységből, hanem mindenki kicsikét továbbviszi a maga sorsát, amit otthonról hoz. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a magyar iskolarendszer nem csökkenti, hanem növeli az otthonról hozott különbségeket.

Az a cél, tisztelt Országgyűlés, hogy megtörjük a szegénység átöröklésének láncolatát, hogy a gyermekszegénység ma közel 20 százalékot megközelítő förtelmes és szégyenteljes rátáját 2013-ig nagyjából negyedével, 15 százalékra csökkentsük. Ehhez persze már nagyon korán segíteni kell a legnehezebb helyzetben lévő családoknak. Biztos kezdet klubokat kell alapítani, leginkább azokban a térségekben, ahol nagy a szegénység. Jelentősen növelni kell a bölcsődék számát, mert tudjuk, hogy a gyermekek már az iskolát megelőző időszakban elveszítik esélyeik jelentős részét. Az óvodai ellátás lehetőségét területileg teljes körűvé tesszük, és míg ma ötéves kortól kötelező óvodába adni a gyereket, a korhatárt egy évvel korábbra tesszük, hogy már négyéves kortól kötelező legyen. De a program részeként a szülőknek is támogatást kell adni, hiszen az a szülő, aki nem rendelkezik a készségek és ismeretek sokaságával, nem képes a gyerek útját hatékonyan egyengetni.

Ehhez kapcsolódik a második zászlóshajó, amely egy modern, korszerű közoktatás szolgálatában áll, s a XXI. század iskolájáról szól. Arról szól, hogy újítsuk meg a magyar pedagógiát, hogy ne egyszerűen csak megtanítani legyen képes a gyermekeinket nagyon fontos tényekre, de tanítsa meg őket megtanulni tanulni, és segítsen abban, hogy életük végéig képesek legyenek megtartani a nyitottságukat. Arról szól, hogy a magyar iskola alkalmas legyen a nagyon sokfajta, egymástól eltérő nevelési igényű gyerekekkel bánni. És megújítunk vagy ezer iskolát, 100-120 milliárd forintot fogunk erre ebben a fejlesztési periódusban költeni. Vagy 30 ezer tantermet fel fogunk szerelni tábla és kréta helyett a kétoldalú virtuális kommunikációt lehetővé tevő, a világot kinyitó, úgynevezett digitális táblákkal. Nagy-Britannia példája - ahonnan jön ez a minta - azt mutatja, hogy a gyermekek tanulási eredménye, a felzárkózás tempója radikálisan növekedett ezen új, modern technológiák pedagógiai alkalmazásával. És mindeközben tovább folytatjuk a szakképzés reformját. 50 milliárd fog rendelkezésre állni csak az európai pénzekből, és legalább ugyanennyi az üzleti szférából.

A harmadik zászlóshajó arról a 28 leghátrányosabb kistérségről szól, amelyeknek lakói úgy érzik, hogy elfeledkezett róluk Magyarország. Ez a 28 hátrányos helyzetű kistérség a többiektől elkülönítetten, külön borítékban 120 milliárd forintot - kistérségenként tehát 3-4 milliárd forintot - fog kapni arra, hogy integrált programokat indíthassanak el - mert ezek a kistérségek nem egy, vagy két problémával küzdenek. Itt baj van a közlekedéssel, baj van az oktatással, nincsen munkahely, nincsenek közösségi terek. Itt sok mindennel baj van. Óvni kell ezen kistérségeket, és lehetőséget teremteni, hogy a zempléni kisfalvak, a dél-békési települések, az Ormánság önmagát elhagyatottnak érző népe azt érezze, hogy van itt egy olyan kormány, amely nemcsak beszél arról, hogy fel kell zárkóztatni Magyarországon, hanem van rá eszköze, és van is hozzá tehetsége.

Közben pedig bátorítani és segíteni kell az elöl haladókat. Azokat kell segíteni és bátorítani, akik a leggyorsabban haladnak. A negyedik zászlóshajó tehát a leggyorsabban haladó fejlődési központokról, a tudáspólusokról szól, mert ők diktálják a tempót Magyarországon. Az, hogy milyen gyorsan halad Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, vagy Székesfehérvár és Veszprém, hogy milyen tempót tud diktálni Győr vagy Budapest, nem csak ezeknek a városoknak, vagy ezeknek a régióknak a belügye. Ők azok, akik Magyarország modernizációjának útmutató csillagai. Ezek a programok a gazdasági versenyképesség, a gazdasági teljesítmény növeléséről szólnak. Arról, hogy egy város, az egyetem, és a vállalkozások sokasága, e három szereplő összefogva hogyan alakítja át egy város és egy régió gazdaságát. Hogy ezek a városok Európából nézve is látható teljesítmény- és gazdasági központok lesznek. Városonként 60-80 milliárd forint fog rendelkezésre állni, de nem osztjuk ki a pénzt. Akinek jobb programja lesz, annak lehet, hogy 100 milliárd jut. Aki lemarad a versenyben, annak lehet, hogy csak 20. Az elől haladóknak versengeni kell, akik hátul vannak, azoknak meg megfogjuk a kezét. Így lehet tisztességesen összeilleszteni egy versenyképes gazdaság szándékát az egymásért viselt szociális-társadalmi felelősséggel. Ez a fajta kettősség tudja együtt tartani a szocialisták és liberálisok kormányát és politikáját.

Az ötödik zászlóshajó a magyar gazdaság fontos szereplőiről, a kis- és közepes vállalkozásokról szól. Arról, hogy nincsen sikeres magyar gazdaság, nincsen fejlődő Magyarország sikeres hazai vállalkozások nélkül. Ők, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják ma a munkában állók 65 százalékát. Ők adják az export 35 százalékát. Az Új Magyarország program részeként a kis- és közepes vállalkozások számára olyan átfogó, komplex fejlesztési program készül, amelynek az első pályázatát - mint korábban említettem - már éppen kiírtuk, s amely több mint 3000 milliárd forint forrást fog megmozgatni. Ebből a forrásból - a már ezekben a napokban kiírt pályázatokkal kezdve - több mint 200 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás. Ennek két-háromszorosát fogják majd a magánpiacról megmozdítani. Több mint 170 milliárd forinttal fogunk tőkekockázati és hitelprogramok mögé állni, amely pedig több mint 2000 milliárd forint egyéb külső forrást fog majd megmozdítani. A magyar kis- és középvállalkozások fejlesztésében nem volt még olyan program, amely ilyen átfogóan és ilyen volumenben segítette volna őket, hogy ennek a fura, globalizálódó világnak ne csak a vesztesei lehessenek, hanem a megkapaszkodó nyertesei. És ezeket a pályázatokat írtuk ki többek között az elmúlt hetekben.

Honfitársaim! Tisztelt Országgyűlés!

Nem tagadom, hazafias programként tekintek e tennivalók sokaságára. Áldozatokkal, erőfeszítéssel, reformokkal és fejlesztésekkel új pályára állítjuk és megújítjuk Magyarországot. A menetrend mostanra világos és kialakult. Az idei év még az áldozatvállalás éve. Indulnak a reformok, lassan elkezdődnek a fejlesztések. Tudom, nem lesz könnyű az idei év.

2008 viszont már az átmenet éve. A jövedelmek nem csökkennek, a reformok elkezdenek működni, nyilván szükség lesz majd kisebb-nagyobb módosításra. Lassan érzékelhetővé válik egyik-másik fejlesztés eredménye.

2009 a gyorsuló gazdaság, a fejlesztések sokaságának már látható világát hozza, és végre újra emelkedhetnek Magyarországon a jövedelmek. Mértéktartással és felelősséggel. Meg lehet újítani és nyugodttá lehet tenni Magyarországot. Ehhez a programhoz szükségünk van az ország segítségére és támogatására, és szükségünk van a Parlament, a törvényhozók segítségére és támogatására is. Arra a fajta bátor, progresszív elkötelezettségre, amelyet az elmúlt időszakban is mutattak.

Munkás és dolgos program ez. De csak ez hozhat eredményt. Ez az eredmény, ez a siker pedig közös lesz. Valamennyiünké. Valamennyi magyar emberé, valamennyi családé, a magyar hazáé és a köztársaságé.

	[3/3]
1. oldal 2. oldal 3. oldal

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány: öt zászlóshajó program lesz Magyarországon