Gyurcsány szószerinti évértékelő beszéde - Felemelni a nemzetet, megújítani az országot küzdelmes dolog

Az alábbiakban szószerint közöljük Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét, amelyben a reformokat hangsúlyozza, illetve elemzi az ország helyzetét.
_{2007.02.12 17:36, Forrás: MTI}

Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim!

Magyarország a rendszerváltás óta tartó időszak talán legnehezebb hónapjait éli. Az okokat sokan sokféleképpen látják. Saját elemzésemet, értelmezésemet vagy két héttel ezelőtt egy hosszabb írásban magam is közzétettem. Ma nem az okokkal, hanem a tennivalókkal kívánok foglalkozni. A mai magyar közéletben sokakat háborús logika igazgat. Szeretném világossá tenni: szerintem nem politikai háborúskodásra, hanem nyugodt reformpolitikára van szükség. Én a háborúskodás elől kitérek. Az ország nyugalmát, rendjét, a törvényességet pedig valamennyi rendelkezésemre álló eszközzel biztosítani fogom.

Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Országgyűlés!

Hiszek a szabadság és a rend összeilleszthetőségében, hiszek a demokratikus parlamentarizmusban és a szociális piacgazdaságban. Hiszem, hogy a rendszerváltás a magyar progresszió egyik legjelesebb eredménye. Az elmúlt hónapokban magam is szenvedtem sérüléseket, de nincs bennem sem indulat, sem harag. A politika nem személyes kérdés. Szenvedély viszont van bennem. Szenvedélyesen hiszek abban, hogy csak egy sokszínű és nyitott Magyarország lehet sikeres. Ehhez testvérküzdelem helyett demokratikus hazafiságra van szükség.

Ezekben a napokban ünnepeljük az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulóját. Batthyány a reform és a kompromisszum miniszterelnöke volt. A haza vagy haladás, a nemzeti függetlenség vagy a polgári fejlődés egymásnak feszülő ereje felőrölte őt és kormányát, és megállította a nemzeti progresszió, a polgári fejlődés útját. Batthyány, Széchenyi, Kossuth, Deák vagy Eötvös a világhoz mérte Magyarországot. A világ akkor is, miként ma is, nekünk, magyaroknak nem egyszer Nyugat-Európát, vagy Nyugat-Európa legfejlettebb államait jelentette. E nagyszerű államférfiakhoz csak kellő alázattal, szerénységgel és visszafogottsággal mérhetjük magunkat. Törekvéseik, tetteik, elszántságuk azonban világos példát mutat, a küzdelemhez pedig erőt ad.
Felemelni a nemzetet, megújítani az országot küzdelmes dolog. Meg kell küzdeni az előjogokkal, a megszokással, az újtól való félelemmel, és nem egyszer - miként annak idején, úgy mostanában is - a kicsinyes vagy középszerű pártoskodással. De ha van kellő bátorság, ha van szenvedély, tehetség és erő, akkor lehet győzni.

Talán sokan tudják, hogy mily heves ellenállást váltott ki valamikor a XIX. század utolsó évtizedében, amikor a polgári esküvő jogintézményét be kívánták vezetni. Nem egyszerűen tízezrek, hanem talán százezren is tüntettek akkor a pesti utcán. Természetesen volt érve a polgári szertartás bevezetését sürgető, és az azzal szemben időnként rendkívül erőszakosan fellépő sokaságnak is, de akik látták, hogy merre megy a világ, és merre megy az ország, azok nem hagyták magukat eltántorítani, azok tudták, hogy a polgári fejlődés útjára lépő Magyarországnak erre van szüksége. Hittek az igazukban, és szolgálták a nemzetüket, akkor is, ha ahhoz konfliktust kellett vállalni. És ma tudjuk: jól tették.

Tisztelt Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim!

Én a kormányom és a magam sorsát összekötöm Magyarország megújításával, a nyugodt reformpolitikával. Ehhez kérek támogatást. Hazafi vagyok, demokrata és reformer. Olyan kormányt vezetek, melynek egyetlen célja van: megújítani Magyarországot, erőssé tenni és együtt tartani. Igen, ma szükség van hazafiságra. A hazafiság azt jelenti, hogy merünk okosan változtatni, a világgal együttműködni, versenyezni, reformálni, és hogyha kell, kompromisszumot is kötni.

Óvni és védeni fogom a gyülekezés és a szólás szabadságát. Meghallom azok panaszát, akiket méltánytalanság vagy jogsérelem ér. De a politikai gáncs, az utcai zavargás, a parlamenti ki- vagy éppen bevonulás, az otromba személyeskedés nem tántorít el. Politikámat a parlamenti többség akaratára és támogatására építem. Ők közvetítik a népakaratot, a parlamentnek számolok be- és el, s majd 2010-ben a választók eldöntik, kívánják-e, hogy továbbvigyük a reformpolitikát.

Mélyen hiszem, hogy a sok vita, helyenként kompromisszum mellett a nyugodt, de bátor reformpolitika sikeres lesz, hiszem, hogy a szocialisták és liberálisok kormánya emelkedő pályára állítja Magyarországot, és méltó utódai leszünk a reformkor legkiválóbb, legnagyobb politikusainak.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Az elmúlt hónapokban nemcsak alapvető céljaink, de az ezeket szolgáló legfontosabb eszközök sem változtak: kiigazítással egyensúlyt teremteni a költségvetésben, reformokkal és fejlesztésekkel pedig megújítani Magyarországot.

A kiigazítás a korábbi nagyravágyó politika következménye. Ha úgy tetszik, túl sokat akartunk a jóból. Nem magunknak, a nemzetnek. Most persze senki sem szeret spórolni. Akkor sem, vagy talán éppen akkor a legkevésbé, ha a szűk esztendő hirtelen köszönt be, mi több, korábbi, gazdagabb éveket vált fel. Kár lenne, és nem is lehet tagadni: az elmúlt évek soha nem látott jövedelemnövekedéséből most 2-3 százalékot vissza kellett kérnünk, vennünk. Az idei év ráadásul kétszeresen is nehéz. A legtöbbeket sújtja a kiigazítás egyik-másik eleme, közben az egészségügy, az oktatás vagy az igazgatás átalakítása újabb bizonytalanságok forrása. Beszéljünk hát külön-külön ezekről a dolgokról.

Ami a kiigazításokat illeti, először is köszönöm Magyarország valamennyi polgárának, hogy elfogadta és tudomásul vette a kiigazítás szükségességét. Köszönöm nekik. Tudom, milyen sokaknak okoz csalódást és nehézséget, hogy a magasabb társadalombiztosítási fizetési kötelezettség miatt kisebb lett a fizetésük, ráadásul ezzel egy időben magasabbak lettek az árak. Tudom, hogy ezt megérzi a családok túlnyomó többsége. Tudom, hogy a rezsi, vagy éppen a törlesztőrészletek levonása után maradt pénzhez képest az a néhány ezer forint nagyon is sokat számít. De muszáj azt mondanom önöknek: meg kellett tenni. Ha mi nem igazítjuk ki a sorsunkat, akkor megteszi helyettünk a kényszer - ami nehezebb, fájdalmasabb és kiszámíthatatlanabb lett volna. Tudom, hogy nagy volt az áldozat, de hozzá kell tennem: most már elérhető közelségben van a kiigazítás eredménye. És azt, hogy ez megtörténhetett, nem csak Magyarország polgárainak kell megköszönnöm, akik elfogadták, de legalább tudomásul vették ennek szükségességét, de meg kell, hogy köszönjem itt, az Országgyűlésben is, hogy értő partner és politikai szövetséges volt ebben a parlamenti pártok többsége, különösen a két kormánypárti frakció. Képviselőtársaim, köszönöm önöknek! Tudom, hogy nem könnyű ilyen döntés meghozatalában részt venni. Tudom, otthon megkérdezik a választók, hogy: Képviselő úr, kellett ez? Képviselő asszony, tudja, milyen nehéz? Önök mégis megtették. Azt kell mondanom önöknek, hogy a hazájukat és a nemzetüket szolgálták. Köszönöm önöknek.

Ugyanakkor hadd emlékeztessek arra, hogy tavaly nyáron, amikor beterjesztettük az Országgyűlésnek a kiigazítás programját, milyen sokan kételkedtek a kiigazítás majdani sikerében. Itthon és külföldön is sokkal többen voltak azok, akik azt mondták: jön majd még harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, ki tudja hányadik csomag, és eredménytelen lesz a kiigazítás. Most, több hónapnyi tapasztalattal a hátunk mögött, nyugodtan mondhatjuk: a kiigazítás költségvetési értelemben sikeres volt. A költségvetés havi egyenlegei rendre jobbak az előrejelzettnél, a tervezett ütemben közelítjük az egyensúlyi pályát. Tavaly év végén a hiányunk kedvezőbb volt a vártnál, és ez igaz az idei első hónap, a január egyenlegére is.

Meg kívánom erősíteni: az államháztartási folyamatokba pusztán költségvetési egyensúlyteremtő szándékkal nem kell beavatkozni. Ha valami rendkívüli nem történik a világgazdaságban, ha nem áll tetejére a világ, akkor újabb kiigazításra nincsen szükség. Ez nem jelenti azt - mondom jó előre -, hogy nincsen szükség feszes költségvetésre. De igen, arra szükség van. De nincsen szükség újabb, az eddig kitűzött pályától, az eddig meghozott intézkedésektől eltérő, kizárólag a költségvetés szempontjaira figyelemmel lévő, megszorító jellegű intézkedésekre. És ez fontos dolog. Ez az ország egyik első, bár kétségtelen, nem könnyű sikere.

A jövedelmek tekintetében és az árakról szólva az idei, a 2007-es év a legnehezebb. Jövőre, 2008-ban a reáljövedelmek már nem csökkennek. 2009-től pedig már lehet, és talán érdemes is egy olyan pályára állni, amelyben a gazdasági növekedés felét mindig a jövedelem növelésére fordítjuk. A felét, nem kevesebbet. De talán épp azért, mert felelősek vagyunk a holnapért, nem is többet. A többit majd befektetjük. Ez jó az országnak és jó az embereknek is.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim!

A kiigazítás fontos volt, de persze ennél többre vágyunk. Meg kívánjuk újítani az országot. Ehhez változás, reformok és fejlesztések kellenek. Nézzünk csak körül a világban! Nézzük meg, melyek a sikeres nemzetek! Talán azok, amelyek kizárólag ragyogó történelmi múltjukra hivatkozhatnak? Ugye nem! Vagy azok, amelyek elfordulnak a világtól és bezárkóznak? Ugye, ők sem sikeresek? Ugye önök is azt látják, amit én látok: azok a nemzetek sikeresek, amelyeknek gyorsan növekszik a gazdaságuk, és a gazdasági növekedés rendre a beruházásokból, az exportból, a jobb oktatásból, valamint a tudásba, a technológiába, a kutatás-fejlesztésbe történő befektetésből származik. Hát akkor? Ha ilyen egyértelmű a példa, akkor mire várunk?

De beszéljünk meg még valamit, mert van itt egy nyilvánvaló konfliktus. Aki növekedéspárti, modern gazdaságot kíván, annak alapvetően az oktatásba és a tudományba kell befektetni, és csak mérsékelten engedheti meg magának, hogy forrásait általános ártámogatásra, vagy éppen a mai fogyasztást szolgáló jövedelemnövelésre fordítsa. A sikeres országok egyensúlyban tartják a költségvetésüket, és befektetnek az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe, a modern igazgatásba. Csak olyan mértékben élhetünk a mának, hogy maradjon erő befektetni a holnapba. Ez bizony - kár lenne tagadni - hangsúlyváltást igényelt, és ezt fenn kell tartani a jövőben is.

Rövid távon azért spórolunk tehát, hogy egyensúly legyen. Csak olyan mértékben élhetünk a mának, hogy maradjon erő befektetni a holnapba. Ez bizony - kár lenne tagadni - hangsúlyváltást igényelt, és ezt fenn kell tartani a jövőben is. Rövidtávon azért spórolunk tehát, hogy egyensúly legyen. Utána pedig azért, hogy több maradjon befektetni a holnapba.
A Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint Magyarország az utóbbi 6-7 évben lendületét vesztette. Észtország mára megelőzött bennünket, és ha nem vigyázunk, ha nem kapcsolunk nagyobb tempóra, lehagyhat bennünket Szlovákia is. Mi meg, Hölgyeim és Uraim, ezzel egy időben egymással vitatkozunk. Beszéljünk hát világosan: a kiigazítás kényszer volt, mert tartósan nem élhetünk pénzügyi, vagy költségvetési egyensúly nélkül, csakúgy, mint egyetlen háztartás, egyetlen vállalkozás, egyetlen iskola sem. A reformokkal azonban ez nincs így. A reformok e tekintetben - és csak e tekintetben - akár halogathatóak is lennének, miképpen halogatja a fölkészülést a diák, aki mindig talál magának mentséget, az a sportoló, aki miközben kerüli a kemény edzéseket, tán szeretne győzni, de nincs kellő elszántsága és ereje az ehhez szükséges erőfeszítéshez. Pusztán az a kérdés, hogy mi, magyarok, sikeresek akarunk-e lenni, és van-e kellő elszántságunk ahhoz, hogy ennek érdekében változtassunk, és miként az éjszaka is fennmaradó tanuló, miként a szokásos edzésére még egy lapáttal rátevő sportoló, tudjuk, hogy ez erőfeszítéssel jár, hogy ez helyenként kényelmetlen. De tudjuk, hogy hova vezet az út.

Az elmúlt hetek és hónapok sokfajta politikai vitától, ha úgy tetszik, botránytól voltak hangosak. De - és ezt nemcsak politikus társaimnak, de a teljes magyar nyilvánosságnak is mondom - az igazi botrányról alig esett szó. Mert tudják, az igazi botrány az, hogy a nemzetközi felmérések szerint a mai 40 évesek mintegy 75 százalékának rossz az írott szöveg értése. Az igazi botrány az, hogy az Európai Unióban az utolsók között kullogunk az idegennyelv-tudásban. Nálunk rosszabb eredményt talán csak az angolok érnek el, de nekik szerencséjük van: az ő nyelvüket viszonylag sokan beszélik. Az igazi botrány az, hogy ma Magyarországon a felnőtteknek csak fele, vagy harmada vesz részt továbbképzésben és átképzésben Európa többi országához képest. Mi mintha nem éreznénk, hogy személyesen sikeresnek lenni, és nemzetként sikeresnek lenni csak erőfeszítéssel és befektetéssel lehet.
Ha van botrány, akkor az a botrány, hogy minden ötödik gyermek úgy hagyja el az iskolapadot, hogy nincsen szakképzettsége. Ez közel 20 ezer ember minden évben. Ők lesznek a holnap szegényei, ők lesznek a holnap kiszolgáltatottai. Őértük fog majd fájni a szívünk és a lelkünk pár tíz év múlva, mert most hagytuk, hogy elhagyják az iskolát, anélkül, hogy szert tettek volna arra a képességre és tudásra, amire szükségük lett volna.

	[1/3]
1. oldal 2. oldal 3. oldal

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány: öt zászlóshajó program lesz Magyarországon