Gyurcsány szószerinti évértékelő beszéde - Felemelni a nemzetet, megújítani az országot küzdelmes dolog

Az alábbiakban szószerint közöljük Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét, amelyben a reformokat hangsúlyozza, illetve elemzi az ország helyzetét.
_{2007.02.12 17:36, Forrás: MTI}

Ha van botrány, Hölgyeim és Uraim, akkor az, hogy a magyar felnőtt lakosság legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzett, hihetetlenül nagy számú, mintegy 30 százalékot kitevő részének alig-alig van munkája, közülük talán csak minden harmadik van elhelyezkedve, mert nem foglalkoztathatóak, mert nem tudnak annyit, mert már hiányoznak azok a képességeik, amelyek ma szükségesek.

Ha van botrány, akkor az, hogy a szakképzetlen férfiak 16 évvel kevesebbet élnek, mint diplomás társaik. És mi arról beszélünk, hogy közös a nemzet és közös a haza. De ezek szerint véglegesen elválnak a sorsok, attól függően, hogy életének első 20 évében ki hova jut, hogy lesz-e szakmája, lesz-e diplomája.

Az igazi botrány az, hogy 700-800 ezerre tehető azoknak a száma, akik valóságos jövedelmüknél kisebb bérre vannak bejelentve, és ezen kisebb bér után fizetve a tb-t, olyan alacsony nyugdíjuk lesz majd pár év múlva, ami nem lesz elegendő a megélhetésükhöz.
Ha van botrány, akkor az, hogy ma minden harmadik nyugdíjas rokkantnyugdíjas, és az utóbbiak közül minden második még aktív korban van, akár dolgozhatna is, akár munka adhatna értelmet az életének. És igen, ha van botrány, akkor az, hogy Európában a legutolsók között vagyunk abban, hogy a vállalatok - nem az állam, hanem a vállalatok! - mennyit költenek kutatásra és fejlesztésre, a holnap sikerére. Más vállalatok pedig ezzel egy időben, például az építőiparban vagy a biztosítási szektorban, bennünket, adófizetőket, vásárlókat 100 milliókkal, vagy milliárdokkal megkárosító kartell-megállapodásokat kötnek.
Igen, Hölgyeim és Uraim, ez az igazi botrány! És ezekről a botrányokról Magyarországon a kelleténél kevesebbet tudunk, kevesebbet beszélünk, és úgy tűnik, hogy az elmúlt igen-igen sok évben kevesebbet tettünk, mint tehettünk volna. Ezek évtizedes problémák. Nem mondom azt, hogy a korábbi kormányok soha semmit nem tettek ennek érdekében. Az előző kormányzati ciklusban mi magunk is - elsősorban a Száz lépés programjának keretén belül - sok mindent tettünk, például a szakképzés megújításáért vagy a nyugdíjrendszer átalakításáért. De nem eleget. Most a szocialistákon és liberálisokon a sor, hogy ne engedjék meg, hogy ne ezekről a programokról szóljon a politika. Mert ezekből a programokból származik majd egy nemzeti felelősség, a cselekvés felelőssége. Ha sikeresek akarunk lenni, akkor ezekkel kell foglalkozzunk.

Az ország szempontjából alig van annál fontosabb, mint hogy nyitott, nem pártoskodó, széles szakmai kört bevonó tárgyalások kezdődjenek arról, hogyan lehetünk úrrá ezeken a kérdéseken. Mert itt dől el, hogy felemelkedik-e Magyarország. Itt dől el, hogyan néznek majd a mai politikusokra: mint olyanokra, akik megváltoztatták Magyarország sorsát és jövőjét, vagy olyanokra, akiknek semmi más nem volt fontosabb, mint lehetetlen és sehova nem vezető vitájukat vívni, és az újságok címlapjára kerülni, szinte bármit megtéve azért, hogy róluk szóljon a nyilvánosság. De a legsúlyosabb következmény, hölgyeim és uraim, nem a rosszkedv, és nem a sokakat letaglózó csalódottság.

A legsúlyosabb következmény az, hogy az ország nem tud eleget foglalkozni a valóságos nemzeti kérdésekkel. Én pedig azt mondom: ha valamiért érdemes politikusnak lenni, ha valamiért érdemes elszegődni a köz szolgálatába, akkor ezért. És azt kívánom, hogy a szocialisták és a liberálisok kormánya majd akként legyen ismert a történelemben, hogy ezek a férfiak és asszonyok tudták, mit jelent a hazafias cselekedet, tudták, hogy nem a beszéd, hanem tettek emelhetik föl az országot.

Az elmúlt héten három nyitott, szakmai, nemzeti kerekasztal szerveződött, a nyugdíjrendszer és a közoktatás reformjáról, valamint arról a kérdésről tárgyalva és eszmét cserélve - reményeink szerint végeredményként okos ajánlásokat megfogalmazva a kormánynak -, hogy miként tehető versenyképesebbé a magyar gazdaság. Igen, ezek a nagy kérdések. A kormány ezekre a kérdésekre kíván koncentrálni, és nem hagyja magát eltántorítani attól, hogy politizálásának középpontjában ezek a kérdések legyenek. Arról szól a kormánypolitika, hogy hogyan tehető sikeresebbé Magyarország, és hogyan tehető könnyebbé a hétköznapi élet.

Teljes felsorolást most nem adhatok önöknek arról, hogy melyek is ezek a kérdések, az ezeket tartalmazó munkaprogramunkat a héten nyilvánosságra hozzuk. De hadd említsek egy-két fontos ügyet, amelyek a kormány idei munkaprogramjában szerepelnek.

Annak érdekében, hogy felsőoktatási intézményeink, egyetemeink Európa legjobbjai közé kerülhessenek, hogy az ott megszerzett tudás olyan legyen, hogy a mi hallgatóink semmivel ne maradjanak le azoktól, akik Lyonban vagy éppen Bolognában végeztek, nyugodt és széles párbeszédben zajlik a felsőoktatás minőségi megújítása. Fontos év lesz az idei. Annak érdekében, hogy újra vonzó, kiszámítható és perspektívát nyújtó legyen a katonai pálya, a magyar honvédség pedig a NATO részeként ne csak a magyar hazát védhesse, de részt vállalhasson és komoly eredményeket mutathasson fel a globális küzdelmekben, a globális biztonság megóvásában, megteremtésében, a terrorizmus elleni nemzetközi harcban, már zajlik, és az idei évben befejezzük a magyar honvédség vezetés-irányítási rendszere belső struktúrájának mély átalakítását.

Annak érdekében, hogy jobban megérje dolgozni, hogy a szociális támogatás ne váltsa ki a munkát, aki tudja, a köz szociális támogatásáért vállalja az együttműködést is és a közhasznú munkát is. Ezért összekapcsoljuk a munkaügyi és a szociális ellátás egész filozófiáját, munkaügyi rendszerét. Az egészségkárosodottak rehabilitációs rendszerének mély átalakításával tízezreknek szeretnénk megteremteni a lehetőséget, hogy újra bekapcsolódhassanak az értelmes munkavégzés világába.

A magyar mezőgazdaságban ma nem reformokra van elsősorban szükség, hanem arra, amit az elmúlt hónapokban, vagy ha úgy tetszik, már az elmúlt két évben tettünk. Nyugodt építkezés és fejlesztés jellemzi az agráriumot - ezt a politikát fogjuk folytatni. Ha kell, ehhez küzdeni fogunk Brüsszelben, mint ahogy tesszük is, és ha kell, védeni fogjuk piacainkat, védeni fogjuk termelőinket, és garantálni fogjuk a magyar élelmiszerek biztonságát, mert azok útját elkísérjük a szántóföldtől a fogyasztók asztaláig.

Folyamatosan tárgyalunk az önkormányzatokkal az önkormányzati rendszer megújításáról, hogy a feladatokhoz illeszkedő legyen a finanszírozás, és kiszámíthatóbb és eredményesebb legyen a helyi önkormányzat működése, a rátestált feladatok elvégzése.
A személyi és közösségi autonómia, a szabadság és a rend jobb összeillesztésének érdekében idén elkezdődik a büntető törvénykönyv és a polgári törvénykönyv átfogó megújítása. Ezek az évtizedes kódexek új, modernebb, bennünket jobban szolgáló életre fognak kelni.

A következő hónapok egyik legbonyolultabb feladata az új energiapolitikai koncepció elfogadása. Csökkentsük egyoldalú függőségünket, növeljük az energiaellátás biztonságát, védjük a fogyasztók érdekét, támaszkodjunk jobban a zöldenergiára. El kell kezdeni a vitát arról, hogy mi legyen a nukleáris energia sorsa és jövője Magyarországon. Itt van előttünk ez a kérdés, beszélnünk kell majd róla.

Eközben zajlik a közösségi közlekedés átfogó korszerűsítése. Itt áll előttünk hatalmas falatként a Volánok és a MÁV jövője. 160 milliárd forintnyi támogatást adunk, többet, mint félévi családtámogatás. Mégis azt látjuk, hogy az utasok elégedetlenek, már ma is drágának találják a közlekedést, miközben alig fizetik ki a valóságos költségek talán 10 százalékát. Vonatközlekedésünkről pedig az a legkevesebb, ha azt mondom, hogy rendkívül sok kívánnivalót hagy maga után.

Több tárca és az érdekképviseletek közösen dolgoznak azon, hogy átalakítsuk a magyar cégjogot, és lehetővé váljon, hogy - nem tévedés, amit hallanak - akár pár órán belül vállalkozást lehessen alapítani Magyarországon, hogy kevesebb legyen a teher, kevesebb legyen a bürokrácia, könnyebb legyen a vállalkozás Magyarországon.

Folytatjuk a központi közigazgatás reformját, általánossá tesszük a teljesítményelvet, hogy bennünket, adófizetőket szolgáljon az igazgatás, és ne a hivatalról, hanem a mi elintézendő ügyeinkről szóljon. Ezt a teljesítményelvet fogjuk érvényesíteni a mérési, az értékelési és a jövedelemrendszerben.

A helyi igazgatásban folytatjuk a kistérségi és a regionális együttműködés ösztönzését, hogy az ügyek közelebb kerüljenek a polgárokhoz, és színvonalasabb szolgáltatást kaphassanak. Kevesebb pénzért jobbat - ez az átalakítás elve.

Az asztalra teszek még egy szimbolikus ügyet, amit elkezdtünk, de a sok ilyen-olyan vita miatt félbehagytunk. Itt az ideje újra megvitatni, hogy rendjén van-e a pártfinanszírozás mai módja. Azért, hogy a demokratikus politizálás ezen háttere is átláthatóbb és ellenőrizhetőbb legyen, újra napirendre kell venni azt a törvényjavaslatot, amelyet a júniusi kormányalakítás után egyszer már a parlament elé terjesztettünk.

Dolgunk van elég. Nem kétséges, hogy ezeknek a hónapoknak talán az egészségügyi reform a legnagyobb és legnehezebb feladata. A magyar egészségügy az orvosok, ápolók, asszisztensek tízezreinek kemény, és sokszor nem eléggé megbecsült munkája ellenére sem tud bennünket annyira és olyan jól szolgálni, mint ahogy mi gondoljuk, hogy megérdemelnénk. Sőt, azt gondoljuk, hogy talán annyira sem, mint amennyit az egészségügyre összességében és végül is költünk.

Ugye tudják, hogy a magyar egészségügy teljesítménye ma a legfontosabb betegségcsoportokban elért gyógyítási arány tekintetében a korábbi 25 európai tagállam teljesítményét összehasonlítva az utolsó előtti. Ugye tudják, hogy listavezetők vagyunk a kórházi ágyak számát tekintve, de a listák végén kullogunk, ha megnézzük, mennyi háziorvosunk van, hogy a legmodernebb diagnosztikai eszközökből mennyi áll rendelkezésre, és hogy milyen elterjedten tudjuk használni az orvosi technológiák és beavatkozások legmodernebb körét.

Ugye tudják, hogy kétszerese lehet az elhalálozás kockázata annak, akit egy szívinfarktus után nem a legjobban felszerelt, kiemelt megyei kórházba visznek be, hanem a legközelebbi, mondjuk kisvárosi kórházba. És ugye tudják, hogy ezt nem tudják a betegeink. Ugye tudják, hogy talán az egyetlen ország vagyunk Európában, ahol annyit költünk gyógyszertámogatásra, mint a kórházi ágyakhoz kötődő sokfajta, nagyon bonyolult és nagyon modern egészségügyi szolgáltatásokra. És ugye tudják, hogy mindezt úgy érjük el, hogy arányosan nagyjából annyit költünk a nemzeti jövedelmünkből az egészségügyre, mint például Spanyolország, vagy a nálunk sokszorosan gazdagabb Luxemburg.

	[2/3]
1. oldal 2. oldal 3. oldal

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány: öt zászlóshajó program lesz Magyarországon