Torres büntetett
Odahaza bukott az Inter - négy angol a nyolc között
Az elmúlt három évben a negyeddöntőig jutott a Serie A elmúlt két szezonjának bajnoka, idén viszont már a nyolcaddöntőt sem élte túl.
2008.03.12 07:00nb1.huA kék-feketék hiába bizonygatták, hogy képesek ledolgozni kétgólos hátrányukat, tervük nem valósult meg, a tavalyi döntős még a Giuseppe Meazzában is győzött, és negyedik angol csapatként bejutott a legjobb 8 közé.
Az első félidőben ugyan próbálkoztak Ibrahimovicék, de a sérülések miatt átszervezett vendégvédelem jól működött, és inkább csak távoli lövéseket engedélyezett Mancini játékosai számára. Igaz, a 30 percben Cruz egy góllal közelebb repíthette volna az elithez a hazaiakat, de közeli lövése elment a kapu mellett.
A fordulás után több alattomos szabálytalanság és az azokért járó sárga lapok tarkították az amúgy sportszerű mérkőzést, melyek közül egy sorsdöntőnek bizonyult - Burdisso a kiállítás sorsára jutott. Ez Skrtelt zavarta meg leginkább, aki a saját tizenhatosának előterében Ibrahimovicnak adta a labdát, a skandináv viszont önző volt, Cruz helyett egymaga akarta megoldani a helyzetet, de elhibázta.
Az emberelőnyt aztán gólra váltották a vendégek, "természetesen" Torres volt eredményes. A hátralevő idő már mezőnyjátékkal telt, az olaszok belenyugodtak a sorsukba, az angoloknak pedig egyáltalán nem volt sürgős, közönségük "ollézása" közepette tartogatták a labdát, és végül csatlakoztak a 7, már múlt héten továbbjutó együtteshez, amelyek közül 3 angol volt (MU, Arsenal, Chelsea).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


