Vb: Hollandia-Szlovákia 2-1
Robbent a holland bomba
A szlovák válogatott emelt fővel utazhat haza Dél-Afrikából.
2010.06.28 18:38nb1.hu/Fotó:MTIEgész parádésan kezdődött a mérkőzés, hiszen az első tíz percben mindkét csapat játékosai nekiestek az ellenfélnek, és gyakorlatilag percenként alakultak ki a veszélyes helyzetek a kapuk előtt.
Ráadásul, a várakozásokkal ellentétben, mindkét kapu előtt, a szlovákok játékán is látszott, hogy bátor, támadójátékkal szeretnék meglepni az oranjét. Az első negyedóra letelte után aztán Robben első villanásával meg is szerezte a vezetést a narancsmezes válogatott.
Nagy kár, hogy a gól után alaposan visszaesett a mérkőzés színvonala és irama, olyannyira, hogy már egy-egy szöglet is élményszámba ment. A hollandok nem nagyon erőltették a támadásokat, a szlovákok meg egyszerűen nem találtak fogást a rendkívül precízen védekező Oranjén, így aztán az első félidőből hátralévő szűk félóra kis híján unalomba fulladt.
A másodikban sem rágtuk le az izgalomtól a körmeinket, folytatódott a lassú passzokra épülő holland labdatartás, és az esetleges szlovák kontrajáték. A
z unalmasan csorgó mérkőzésbe maximum Robben egy-egy megmozdulása csempészett némi adrenalin-növelőt, ám ezek sem fordultak elő olyan gyakran...
A félidő közepén ugyan Stekelenburgnak néhány bravúrra volt szüksége, hogy maradjon a minimális holland előny, ám a futball örök törvénye most is igazolódott: több kihagyott szlovák ziccer után, néhány perccel a találkozó lefújása előtt Sneijder gólja eldöntötte a továbbjutást.
A szlovákok számára szépségtapaszt jelentett az utolsó pillanatban, hogy Vittek egy jogos büntetőből meglőtte negyedik világbajnoki gólját, azonban a sok apró tévedéssel dolgozó Undiano játékvezető már a középkezdésre sem adott időt.
Ezzel tehát Hollandia került a legjobb nyolc közé, és a nyolc, veretlenül megvívott vb-selejtező után immár 12. mérkőzésén is veretlen maradt.
A szlovák válogatott kiesése ellenére sem lehet csalódott, hiszen az olaszok kiverésével és nyolcaddöntős szereplésével a torna egyik kellemes meglepetését nyújtotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


