Csúcsrangadók a Bajnokok Ligájában
Sorsoltak a nyolcaddöntőkre
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének nyoni sorsolásán a címvédő AC Milan az Arsenalt kapta ellenfélül.
2007.12.21 13:02MTIA legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal ezt a párharcot követi majd, hiszen az idén győztes Milannak rendkívül nehéz dolga lesz az angol bajnokságban listavezető Ágyúsok ellen. Ezenkívül kiemelkedő összecsapásnak számít a legutóbb döntős Liverpool és az olasz éllovas Internazionale, valamint az AS Roma és a spanyol listavezető Real Madrid találkozása. A sorsolás során a csoportelsőket a második helyezettekkel párosították össze, de azonos nemzetbeliek, illetve ugyanabból a kvartettből érkezők nem kerülhettek össze. Az első mérkőzéseket február 19-én és 20-án, míg a visszavágókat március 4-én és 5-én rendezik. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítása: Celtic Glasgow (skót)-FC Barcelona (spanyol) Olympique Lyon (francia)-Manchester United (angol) Schalke 04 (német)-FC Porto (portugál) FC Liverpool (angol)-Internazionale (olasz) AS Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol) Arsenal (angol)-AC Milan (olasz) Olimpiakosz Pireusz (görög)-Chelsea (angol) Fenerbahce (török)-Sevilla (spanyol)
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


