A WADA magyarázatot vár
Agassi: drogoztam és hazudtam
Részletes vallomást tett önéletrajzi könyvében a volt teniszsztár Andre Agassi arról, hogyan élt kábítószerrel, illetve tussolta el pozitív doppingtesztjét hazugságokkal.
2009.10.28 16:07MTIAz Open (Nyílt) című, hamarosan megjelenő memoárban - amelyből már több újság is idézett - a jelenleg 39 éves amerikai leírja, hogy asszisztense révén ismerkedett meg a metamfetaminnal: "Kiöntött egy keveset a dohányzóasztalra, én pedig felszippantottam. A heverőn hátradőlve rögtön megbántam az egészet, de aztán olyan eufória tört rám, amely minden negatív gondolatot kisöpört a fejemből. Soha nem éreztem ennyire élettelinek, energikusnak magam. A pincétől a padlásig kitakarítottam a házat, leporoltam a bútorokat, megcsináltam az ágyakat."
Később a nyolc Grand Slam-trófeával büszkélkedő zseni a New York-i repülőtéren értesült róla, hogy pozitív lett a doppingtesztje. Elmondása szerint olyan volt, mintha halálos betegségéről szerzett volna tudomást, ezért azt hazudta a férfi versenyeket szervező ATP-nek írt levelében, hogy véletlenül beleivott asszisztensének "feljavított" italába. "Szégyelltem magam, és megfogadtam, hogy ezzel vége a történetnek. Szerencsére az ATP szemet hunyt a dolog felett" - írja könyvében a sportág 2006-ban visszavonult fenegyereke.
Félelmei nem voltak alaptalanok, amit két későbbi eset is példáz: 2007-ben Martina Hingis kétéves eltiltást kapott kokainhasználatért, míg idén júliusban Richard Gasquet két hónappal megúszta a pozitív drogtesztet. A francia játékos azzal védekezett, hogy akkor került a szervezetébe a kokain, amikor megcsókolt egy nőt egy szórakozóhelyen.
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke magyarázatot vár az ATP-től, hogy Agassi miként úszhatta meg a doppingolásért járó büntetést. A sportvezető egyben csalódottságának adott hangot, hogy Agassi a múltban ilyen dolgokat követett el, pedig mint a fiatalok példaképe éppen neki kellene felhívnia a figyelmet a dopping veszélyeire.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


