"Többre lehettünk volna képesek"
KÉPPEL! Tizenhetedik helyről indul Talmácsi- Gondjai voltak a motorral
A tegnap délelőtti szabadedzésen Talmácsi Gábor végre a száraz beállításokat is kipróbálhatta.
2009.08.30 10:24ma.huAz edzés elején remekelt a Scot Racing Team versenyzője, és ideje ebben az időszakban a mezőny első felébe tartozott. Később a pálya utolsó két szektorában adódtak gondjai a magyar motorosnak, így hátrébb csúszott.
Végül a tizenhetedik helyen zárt, 1’43.184 idővel.
A délutáni időmérőre sem változtak a körülmények, napsütésben küzdhettek a leggyorsabb körért a versenyzők.
Talmácsi motorja most nem volt olyan jó, mint délelőtt, de ez a köridőkön nem látszott. Az első néhány kör megtétele után Talma arra panaszkodott, hogy a motor már a kanyar bejáratban is megcsúszik, és ugyanezt teszi a kigyorsításnál is.
A mérnökök állítottak, de sokat nem javult a helyzet. A magyar versenyző végül a tizenhetedik helyen zárt, és ebből a pozícióból vághat neki a holnapi huszonnyolc körös versenynek.
A nagydíjat magyar idő szerint vasárnap este kilenc órától rendezik.
17. TALMÁCSI GÁBOR 1’42.736
"Sajnálom a mai időmérőt, mert úgy érzem, többre lehettünk volna képesek. A délelőtti edzés után nem jó irányba változtattunk, nagyon csúszkált a kanyarokban a motor. Délelőtt tudtam a többiek után menni, az időmérőn erre már nem volt lehetőségem. A mérnökeim azt mondták kitalálnak valamit holnapra, és a bemelegítő edzésen kipróbáljuk a változtatásokat. Én bízom bennük, ha kicsit jobb lesz a gép, akkor én is hozzá tudok tenni egy kicsit, és akkor előre léphetünk."

Red Bull Indianapolis Nagydíj, 2009. augusztus 29. , első időmérő edzés, Indianapolis
1. Dani PEDROSA 1’39.730
2. Jorge LORENZO 1’40.236
3. Valentino ROSSI 1’40.609
4. Alex DE ANGELIS 1’40..620
5. Colin EDWARDS 1’40.961
17. TALMÁCSI GÁBOR 1’42.736
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06