Eddig nem fizették ki a nevelési költséget
Százötvenezer euró jár az MTK-nak Filkor után
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői ítélete szerint az Internazionale 150 ezer euró (39,75 millió forint) nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK labdarúgócsapatának Filkor Attila képzése után - adta hírül az MTK honlapja.
2009.08.04 10:25MTIEzzel az ítélettel nemcsak az MTK nyert, hanem minden utánpótlásnevelő egyesület vagy akadémia Magyarországon - nyilatkozta Domonyai László klubigazgató a honlapon. Az MTK azért fordult a svájci illetőségű szervezethez, mert az olasz sztárcsapat még 2006-ban egy máltai klubon keresztül szerződtette le a fiatal futballistát, de a nevelési költséget nem fizette ki.
A CAS döntésének indokolásában rámutat arra a tényre, hogy - mivel a máltai klub nem jöhet számításba, mint a játékosból bármilyen módon profitáló egyesület, hiszen ott Filkor Attila összesen hét napot töltött minden eredmény vagy teljesítmény nélkül - megállapítható, az Internazionale az a klub, amely az MTK befektetéséből profitál, így az milánóiaknak kell az MTK-t kompenzálniuk. Filkor jelenleg az olasz másodosztályú US Sassaulóban szerepel kölcsönjátékosként
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


