Boczkó, Imre, Rédli, Somfai
Aranyéremért vívhatnak a férfi párbajtőrözők a vívó Eb-n
Aranyéremért vívhat a svájciakkal az esti programban a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőr-válogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
2009.07.19 13:59MTIA viadal honlapja alapján a magyarok vasárnap a hiányos 32-es táblán nem léptek pástra, majd a 16 között könnyed győzelemmel hangoltak a további feladatokra a britekkel szemben. A negyeddöntőben tíz tussal verték az ukránokat, az elődöntőben pedig az olimpiai aranyérmes Matteo Tagliariollal felálló olaszok ellen is eredményesen vívtak.
A négy között - csakúgy, mint a korábbi két találkozón - Boczkó, Imre és Rédli lépett pástra, a pekingi bronzérmes olaszoknál pedig Tagliariol mellett Francesco Martinelli és Diego Confalonieri. A kilenc asszóból hatot nyertek a magyarok, ezzel együtt az utolsó párharcra nagyon izgalmassá vált az összecsapás, Confalonieri 29-29-nél egyenlített, a döntő találatot azonban Boczkó vitte be.
A hetedik pár után mér hét tussal vezettek a magyarok, innen jöttek fel az olaszok. Ebben a számban 22 csapat indult.
Eredmények: a 16 között:
Magyarország - Nagy-Britannia 45-27
a negyeddöntőben:
Svájc-Franciaország 45-32
Lengyelország-Norvégia 45-36
MAGYARORSZÁG-Ukrajna 45-35
Olaszország-Oroszország 21-20
az elődöntőben:
Svájc-Lengyelország 42-36
MAGYARORSZÁG-Olaszország 30-29
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


