Botrány a Turfon - visszaváltották a tiketteket!
Módosították Overdose pályarekordját - így is csúcs
A versenyszervező módosította Overdose vasárnapi időeredményét, így a magyar csodaló 54.6 másodpercre javította a Kincsem Park 1000 méteres pályarekordját a hétmillió forint összdíjazású OTP-Hungária Nagydíjon.
2009.04.20 16:05MTIA 12. futama után is veretlen négyéves mén eredeti ideje 52.6 mp volt, ezt két másodperccel rosszabbra változtatták, azonban így is a kontinens egyik legjobb teljesítménye. A korábbi pályarekordot Overdose 58 mp-cel tartotta, amelyet élete első versenyén állított fel. Overdose - hátán a világ legjobb zsokéjának tartott, belga születésű, de francia engedéllyel versenyző Christophe Soumillonnal - nyolc hosszal nyerte a program kilencedik futamát, amelyre becslések szerint több mint 25.000 érdeklődő volt kíváncsi.
Ekkora tömeg Imperial 1963-as futása óta nem fordult meg a Kincsem Parkban.
"A nap egyetlen negatívuma, hogy az elavult fogadási rendszer összedőlt a túlterheltség hatására - mondta az MTI-nek Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint Imperial futásán sem voltak ennyien a Kincsem Parkban. - A 9. és 10. futamra megtett fogadásokat így névértéken váltották vissza. Ez nem először fordult elő, ezért szorgalmazom az országos hálózat kiépítését, s van lehetőség rá, hogy már idén megvalósulhat ez a terv."
A magyar ló, amelynek becsült értéke ötmillió euró, május 4-én utazik Angliába, ahol júliusig négy verseny vár rá, s az ascoti versenyekre kell csúcsformába hozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06